Ez a fagyi nyerte el idén a Balaton Fagylaltja címet

2020. 06. 16., kedd, 10:17

Ez a fagyi nyerte el idén a Balaton Fagylaltja címet

Hetedik alkalommal hirdették meg a Balaton Fagylaltja versenyt, melyre 13 cukrászda és fagylaltműhely nevezett. Az idei győztes, a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó 2018 után már második alkalommal hódította el a címet, ezúttal levendulás kajszibarack fagyijukkal.

Bagaméri Fagylalatozó - levendulás kajszibarack

A szakmai zsűri a korábbi években felállított szempontok alapján pontozta a fagylaltkölteményeket, így értékelték a dekorációt, ízt, illatot, állagot, praktikumot és a színt is. A Bagaméri Fagylaltozó tulajdonosa, Márton Sándor elmondása szerint levendulás kajszibarack fagylaltjuk

letisztult ízű, kevés cukorral, amiben jól érzékelhető a környékbeli gazdáktól származó gyümölcs, és ehhez simul finoman, nem tolakodóan a levendula, ami szintén a közelből származik

Illatos Isabellát választották 2019-ben a Balaton fagyijának

Illatos Isabellát választották 2019-ben a Balaton fagyijának

2019-ben hatodik alkalommal választotta meg a Balaton Turizmus Szövetség a Balaton Fagyiját. Május 16-án a siófoki hajóállomáson került sor az eredmény kihirdetésére, a nyertes pedig nem más lett, mint a a gyenesdiási Bringatanya, Somogyi fagylalt műhely 'Illatos...

Idén sem győztes alkotásuk lesz az egyetlen sláger, málnás-grillázstortás, Rákóczi-túrós és homoktövises fagyijuk már régóta nagy kedvencnek számítanak.

A versenyen különdíjat nyert a balatonszemesi Margaréta Fagyizó “ZabSzemes” édessége, a veszprémi Völgy Fagyizó “Tök Jó Fagyi” nevű sós, tökmagos, vaníliás variációja, valamint a balatonboglári Tejvirág Fagyizó “Balaton forró csókja” fantázianevű fagylaltja.

 

Margaréta Fagyizó - ZabSzemes

Völgy Fagyizó - Tök Jó FagyiTejvirág Fagyizó - Balaton forró csokija

 

Ha a Balatonon jártok, ne sajnáljátok az időt, hogy belenyaljatok valamelyik díjnyertes fagyiba!

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: