2020. 05. 29., péntek, 14:12

Milyen 25 méterrel a Kossuth tér felett dolgozni? - Újítják a Nagyboldogasszonyt

Óriási munkálatoknak lehetünk szemtanúi már hetek óta a Kossuth téren, hiszen teljes egészében felújítják a belváros ikonikus épületét.

Várhatóan két évig is eltarthat a Nagyboldogasszony-székesegyház rekonstrukciója, mely során az 1886-ban épült nagytemplom teljes belső és külső terét felújítják. A szakemberek újrafestik a belső falfelületet, restaurálják az ólomüveg-ablakokat, kicserélik a tetőt és a padlóburkolatot, valamint renoválják a teljes homlokzatot. A szemfülesebb belvárosi járókelőknek már biztos feltűnt, hogy néhány hete már ügyködnek a szakik a tetőn, akik közül Patrikot ki is kérdeztük, hogy milyen közel 30 méterrel a Kossuth tér felett dolgozni.

 

A Kossuth tér ikonikus épülete alapos ráncfelvarráson esik át a következő időszakban

Mióta járod a tetőket?

- Mivel édesapám a tetőfedés mestere, én pedig 14 éves korom óta dolgozok ácsként, szépen lassan mondhatni belecsöppentem a szakmába, és immár több mint tíz éve dolgozom a magasban.

Ti cserélitek majd ki a nagytemplom egész tetejét?

- Nem, hiszen mint látod két különböző anyagból van a fedés, a zöld rész, mint amilyen a 37 méter magas főtorony is az bádogos munka, azt más szakemberek cserélik majd, mi a többi részen a palát szedjük le és rakunk helyette cserepet. Egyébként meglepő, de ha jól tudom 1978-ban újították fel a templom tetejét és meglepően jó formában van, láttam én már fiatalabb, sokkal rosszabbul festő tetőket is. A csere természetesen már ráfér, hiszen a fent lévő pala azbesztet tartalmaz, így le kellett már cserélni az előírásoknak megfelelő kreaton fajtájú apró cserépre, ami miatt egyébként kicsit más színű lesz az egész, szürkés árnyalatot kap majd.

 

Az időjárás alaposan megnehezíti a dolgukat

Milyen a magasban dolgozni?

- Lehet, hogy nem hiszed el, de én nagyon imádom. Bár szerintem anélkül nem is lehetne ezt a munkát csinálni. Engem szinte doppingol amikor fent vagyok, jelen esetben itt a Kossuth tér felett 25 méterrel, igazi adrenalinlöket minden perce annak a 6-7 órának, amit fenn töltök, ráadásul azért nem sokaknak adatik meg, hogy ilyen szemszögből lássák a város főterét.

Kiemelt figyelmet kaptok most, a város egyik legforgalmasabb helyén dolgoztok.

- Igen, azért ilyen frekventált, kiemelt helyen még nem dolgoztam, kicsit mondhatni zavarban vagyok. Rengetegen járnak erre, mindenki bámul, felnéz és fotózgat, ehhez én nem nagyon vagyok hozzászokva, bár azzal nyugtatom magam, hogy úgyse látnak belőlem sokat ilyen magasban. A leginkább ez a társakkal való kommunikációban zavaró, mert ugye van, hogy egyszerre négyen öten is fenn vagyunk a tető különböző pontjain, de mégse ordíthatok nekik ha van valami, hiszen a belváros közepén hogy nézne már az ki.

 

Van még munka bőven.

Mennyire megnyugtató ez a heveder amivel ki vagytok kötve?

- Húsz méter felett ez már ugye alpinista munkavégzés, így előírás a beülős heveder és hogy kikössük magunkat, ami részemről nem nagyon hat meg, engem nem zavar a magasság, inkább néha zavaró a kötél. Igaz, hogy jelen esetben azért maga a szerkezet is régi, így vannak olyan lépések, amikor nagyon nyekereg az egész a lábunk alatt, olyankor azért még én is erősebben rámarkolok arra a kötélre.

Szél?

- Az meg a másik, az elmúlt napokban volt néhány szelesebb nap, na akkor idefent gondolhatod milyen erősen fúj. Minden lépésnél figyelnünk kell, hiszen folyamatosan imbolyog az egész testünk főleg, ha valamit viszünk is épp a kezünkben, és ugye csak egyszer kell lankadnia a figyelemnek, máris megtörténhet a baj.

 

Ugyan még csak a templom hátuljánál vannak, már innen is elég menő a kilátás

Meddig lesztek ti itt?

- Maga a felújítás nagyjából két évig fog tartani, mi viszont jövő áprilisra azért már végezni szeretnénk, de ez hatalmas munka. Az egész egy rekonstrukció nem pedig új tetőt építünk, így egyesével kell leszednünk a mostani palát, majd visszatenni az új cserepeket, megjavítani a szerkezetet. Nagyjából 35-40 ezer cserepet kell feltennünk, ami nem kevés időt vesz majd igénybe.

 

Vigyázzatok magatokra!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: