2020. 05. 06., Szerda, 10:04

Ellopta 70 éves nagynénjétől fülbevalóit, mert azt hitte arany - 1000 forintot ért, de akár 10 évet is kaphat

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt.

A többszörösen büntetett előéletű vádlott még március elején, egy Kaposvár közeli faluban jelent meg édesapjánál egy családi keresztelőn, melyen jelen volt 70 éves asztmás beteg nagynénje is. A jó hangulatú családi ünnepségen a férfi és a sértett is fogyasztott szeszes italt, majd este az idős asszony egyedül indult haza.

Az ittas vádlott ezt észrevette, és elhatározta, hogy elveszi tőle a fülbevalóit, melyek szerinte aranyból készültek. A férfi az asszony nyomába eredt, hátulról megragadta a csuklóját, megrángatta a mellkasánál majd a földre lökte. Az idős nő megpróbálta eltolni magától a férfit, de az a mellé térdelt, és kirántotta füleiből az összesen 1000 forint értékű aranyszínű bizsu ékszereket, majd távozott. A vádlott ezt követően hazament, majd feleségének ajándékozta a rabolt ékszereket, aki nem tudta, honnan szerezte azokat. 

A letartóztatásban lévő férfival szemben az ügyészség az 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt – amennyiben előkészítő ülésen annak elkövetését elismeri – 6 évi fegyházbüntetést és 6 évi közügyektől eltiltást indítványozott.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: