2020. 04. 27., hétfő, 10:22

Balatoni kirándulást tervezel? Ezekre a korlátozásokra számíthatsz!

Ugyan a kijárási korlátozás még érvényben van, ha körültekintők vagyunk és úgy tervezünk kimozdulni a hosszúhétvégén, hogy csak egy háztartásban lévőkkel együtt indulunk útnak, kerüljük a tömeget és tartjuk másoktól a távolságot, akkor ki lehet használni a tavasz beköszöntét. De természetesen mi még mindig azt mondjuk, hogy aki még bírja kicsit, maradjon otthon.

A járványhelyzet miatt szinte minden nagyobb Balaton-parti település bevezetett valamilyen korlátozást. Összeszedtük most nektek a somogyiak körében előszeretettel látogatott helyszínekről, hogy mik aktuális korlátozásaik és kéréseik, melyeket nem árt észben tartani, ha arrafelé terveztek kirándulást.

Badacsonyban a főútról elágazó helyi közutak korlátozásra kerülnek, tilos azokon, illetve a közterületeken megállni. A parkolókat, strandokat, parkokat, sportpályákat, játszótereket, nyilvános illemhelyeket lezárják. Közterületen 8 és 20 óra között csak badacsonytomaji állandó lakcímmel, vagy tartózkodási hellyel rendelkezők tartózkodhatnak.

Idén elmarad a Szeretet ünnepe - Nem lesznek hajójáratok elsején Fonyódról Badacsony felé

Idén elmarad a Szeretet ünnepe - Nem lesznek hajójáratok elsején Fonyódról Badacsony felé

Hídvégi József, Fonyód polgármestere tett közzé Facebook oldalán egy videót április 15-én, melyben arról is beszél, hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel a május elsejei hajójáratokat nem indítják. 

Balatonboglár polgármestere azt kérte az emberektől, hogy ne hétvégén intézzék a bevásárlást, a nyaralótulajdonosokat pedig arra, ha megérkeznek, ők se mozogjanak a közterületeken.

Balatonfenyvesen lezárásra került a Központi strand, a kikötő keleti mólószára, a Fenyves-alsói strand, illetve a Csalogány strand. A lezárt területekre belépni és ott tartózkodni tilos.

Balatonföldváron a parkolók és a strandok továbbra sem nyitnak meg.

Balatonlellén nem látogathatók a strandok, az önkormányzat tulajdonában lévő parkolók és a játszóterek.

 

 

Balatonmáriafürdőn nem lehet a közterületeket és a strandokat látogatni.

Balatonszárszó strandjait és a játszótereket visszavonásig zárva tartják, a hétvégén tilos a belépés és tartózkodás a Tóparti parkban, az Óratéren, a szökőkút körüli téren, és a központi strand előtti parkolóban.

Siófokon is lesznek korlátozások, a hajóállomás nagy parkolója, a Rózsakert, az Isztria sétány és a Balaton közti zöld terület a tiltott. Viszont a Jókai parkot használhatják a városlakók.

Tihanyban le van zárva a Sajkodi strand, lezárták a település parkolóit, köztük a művésztelep feletti és a Levendulaház melletti parkolót, továbbá a játszótereket.

Zamárdiban a kilátó és a játszóterek lesznek zárva, más közterületi lezárás nincs. De hétvégén kötelező a közterületeken és a boltokban maszkot viselni.

 

Ha kirándulni megyünk, ne legyünk felelőtlenek, vigyázzunk egymásra!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: