2020. 03. 30., Hétfő, 11:38

Lélegeztetőgépet fejlesztett a Forma-1 csapat, napi ezret gyártanának belőle

A száguldó cirkusz szinte minden csapata beszállt a koronavírus elleni küzdelembe, és sorra érik el az áttöréseket.

Az ilyen csapatoknál a világ legjobb mérnökei és szakemberei dolgoznak, nem is csoda hát, ha mindössze 100 munkaóra alatt a Mercedes kifejlesztett egy újfajta lélegeztetőgépet, melyből nagy tételben, kb. napi 1000 darabot tudnak majd gyártani.

Az istálló brixworth-i motorgyártó központja és a University College London fogott össze, hogy elkészítsék a Project Pitlane keretében a betegek légzését segítő eszközt. A fejlesztők kiemelték, hogy a fáradhatatlan munka eredménye egy olyan fejlesztés öt nap alatt, amely máskor legalább két évig tart.

Ugyan a Forma-1-ben előrehozott nyári szünetet tartanak a koronavírus miatt, ám a fejlesztésnek köszönhetően most a lélegeztetőgépek gyártására állnak át a munkatársaik. A gyártásba bekapcsolódott már a Red Bull, a Haas, a McLaren, a Mercedes, a Racing Point, a Renault és a Williams is.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: