2020. 03. 20., péntek, 10:44

Az egész országot ellátja a saját maga által készített szájmaszkokkal - Teljesen ingyen!

Orbán Katalin története is bizonyítja, hogy vannak még jó emberek, és ha tényleg nagy a baj, akkor ők képesek segíteni, bármibe is kerüljön is.

Kata eredetileg menyasszonyiruha-kölcsönzőt tartott fenn Herenden, alakította, varrta a gyönyörű ruhákat, ám a koronavírus miatt sorra mondták le az esküvőket, így az ő megrendeléseit. Kata viszont nem tétlenkedett, vett pár méter anyagot és gumit, majd elkezdett védőmaszkokat varrni, teljesen ingyen. Először csak a családnak, barátoknak, ám később már a helyi egészségügyi dolgozóknak, háziorvosoknak és gyógyszertáraknak is küldött belőle.

 

Amikor híre kelt, hogy Kata egyfajta védőmaszk akcióba kezdett, záporozni kezdtek a megrendelések, így már az egész család és a barátok is beálltak segíteni a gyártásba. Közben pedig érkeztek a felajánlások is, három hengernyi vásznat és tízezer méter gumit küldtek neki, hogy segítsék munkáját.

 

Az önzetlen segítségre országszerte is figyelmesek lettek, így felvették Katalinnal a kapcsolatot, aki továbbadta a szabásmintát, így már több varroda, magánember és vállalkozó is nekilátott a maszkok gyártásának.

 

Az eljárás pedig nem is túl bonyolult, a maszkok kétrétegűek, moshatóak, többször lehet őket használni. A varrás előtt az anyagot fertőtlenítik, nagy hőfokon fertőtlenítő folyadékkal mossák ki, majd a szárítóban 200 fokos gőzben teszik sterillé, ráadásul a dupla réteg miatt megfelelő védelmet is nyújt.

 

Katáéknál minden segítség jól jön, így arra kéri az embereket, hogy akinek anyaga (vászon, gumi), vagy ügyes keze van, az segítsen neki!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: