2020. 02. 24., hétfő, 16:04

Idős néni pénzét csalta ki, majd eltűnt – Keresi a rendőrség

Közel százezer forinttal rövidített meg egy idős asszonyt a képen látható férfi.

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010/127/2020. bűnügyi számon csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a képen látható férfi január 24-én közel százezer forintot csalt ki egy idős asszonytól, akivel elhitette, hogy olcsóbban tud neki szerezni húsárut. A pénz átvételét követően azonban a férfi ismeretlen helyre távozott és elérhetetlenné vált a sértett számára.  

Az ismeretlen elkövetőről kamerafelvétel készült.

 

 

Kérjük mindazok jelentkezését, akik az esetet látták vagy a képen látható személlyel kapcsolatban információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán a 7400 Kaposvár, Szent Imre utca 12. szám alatt vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: