2020. 01. 31., péntek, 09:10

Ellopott egymilliót, majd a Kaposba dobta a széfet - A KÖTÉL munkatársai halászták ki

A széffel együtt vitte el a céges bevételt a kaposvári gyanúsított.

A Kaposvári Rendőrkapitányság betöréses lopás bűntette miatt folytat eljárást egy helyi férfivel szemben. Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettes 2019. november 30-án betört egy kaposvári cég telephelyének irodájába, ahonnan egy páncélkazettában több mint 1.000.000 forintot tulajdonított el.
 

 

Az adatgyűjtés során a hatóság látókörébe került egy 34 éves kaposvári lakos, akit dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. T. Roland első kihallgatása alkalmával még tagadta, hogy bármi köze lenne a bűncselekmény elkövetéséhez.

Az eljárás alatt a nyomozók egyre több bizonyítékot tártak fel vele szemben, akit 2020. január 29-én újra meghallgattak. A férfi ekkor a terhére rótt cselekmény elkövetését már elismerte. Kihallgatása a helyszínen folytatódott, megmutatta, hogy hol rejtette el az ellopott pénzt, valamint azt is, hogy hol szabadult meg a széftől. A bűnügyi szolgálat szakemberei a Kapos folyóba dobott páncélkazettát a KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat segítségével, fémdetektorokkal kutatták fel, majd a búvárok segítségével emelték ki a vízből.

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: