2020. 01. 27., hétfő, 11:46

Szavazzatok kinek segítsen idén a Tesco! - A pályázók között a kaposvári kórház és Cserénfa is!

A Tesco 2020-ban ismét elindította a "Ön választ, mi segítünk" projektjét, tavaly a kaposvári Lions Club Mezítlábas Illatösvénye nyerte el a támogatásukat, amit májusban meg is valósítottak a Városligetben. Most ismét három projekt közül választhatjátok ki azt, kit támogasson az üzletlánc.

Az egyik pályázó a Nevetnikék Alapítvány, akik Az élménnyel a gyógyulásért projektükkel jelentkeztek. Célnak tűzték ki a Kaposi Mór Megyei Oktató Kórházban ápolt beteg gyerekek támogatását élményterápiás célú, játékos foglalkozások szervezésével. A programmal szeretnék elérni, hogy a gyermekek figyelme elterelődjön a betegségükről, és az így megalkotott pozitív légkör pedig segítse a gyógyulásukat. 

 

 

További információért kattintsatok ide!

 

Pályázott még a Cserénfai Ifjúsági Közösségi Egyesület is a CSERÉNFAI "MEGVIRÁGOSODÁS" nevezetű projekttel, aminek célja a falu köztereinek megszépítése, ebbe beletartozik, hogy a középületek ablakait virágosítsák, a köztereket pedig élő virágokkal színesítsék, az elhasználódott padokat, asztalokat és kukákat pedig lecseréljék. 

További információért kattintsatok ide!

 

 

A harmadik pályázat amire szavazhattok a Dombó-Csipssz Családi, Ifjúsági, Polgári Sport Szervezeté és a Segítség egy forró teáért nevet viseli. A programjukkal olyan idős embereknek szeretnének segíteni, akik egyedül vannak. A projektben az iskolák diákjait buzdítanák arra, hogy a kötelező közmunkájukat teljesítsék az idősebb generáció megsegítésével, például kisebb ház körüli munkákkal. 

 

 

További információért kattintsatok ide!

 

A szavazaitokat a kaposvári és a dombóvári Terscoban tudjátok leadni. Mindegyik áruházban találtok egy úrnát, ahol a voksokat várja a három projekt valamelyike!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: