2020. 01. 22., szerda, 11:02

Csak egy legény van e vidéken, ki legyűri a Bárány Fogadó új kajaszörnyét? - Neked sikerülne?

A Bárány Fogadó háza táján egyre-másra belefut az ember ételkülönlegességekbe az ebédre kínált menük között. Míg őssszel a hamburgerük lepett meg minket, és lett azóta is visszatérő versenyző az ajánlatok között, idén is kaptunk újdonságot, egy hatalmas házi tortilla személyében.

Január 20-án került fel a heti menü ajánlatai közé a Házi tortilla tekercs hasábburgonyával, aminek ha a neve elsőre nem fogna meg benneteket, a tartalma biztosan megteszi, hiszen a komplett kajaszörny súlya meghaladja az egy kilót is! 

 

 

Gondoltuk, szerdán nekiveselkedünk a pehely súlyúnak távolról sem nevezhető monstrumnak. Már mikor farkasszemet néztünk a házi tortillával, majdnem lefordultunk a székről, nagyságra olyan 25-30 centi között mozog, ezzel pedig impozánsan hasal a hasábburgonya-halmon.

 

Az összetétele mellett sem tudunk szó nélkül elmenni, a házi tortillában közel 20 deka hús bújik meg, kellő mennyiségű salátával, emellett kerül még bele több féle sajt is, amit egy házi, titkos recept alapján készülő szósz fejel meg. 

 

 

A tekercs úgy van átpirítva, ahogy abban a bizonyos nagykönyvben meg van írva, a hús -megállapításunk szerint csirke - tökéletes állagú, nem találkozni azzal a sok helyen tapasztalható problémával, hogy az ember 4-5 harapásig kizárólag salátát majszol, ízre pedig valami fenomenális. 

 

Olyan 25 és 30 centi között mozog a házi tortilla hosszúsága

Csapatunkból eddig öten veselkedtünk neki a Bárány Fogadó házi tortillájának együltében való elfogyasztására, ám sikertelenül zártuk a küldetést. Akadtak köztünk gyengébb versenyzők, akik már úgy álltak neki, hogy ketten kellenek a tortilla befalásához, ám így is elvéreztek, míg a többiek a fennmaradó adagot uzsira nagy nehezen, de el tudták fogyasztani. A Bárány Fogadó munkatársainak elmondása szerint eddig mindössze egy, azaz egy ember volt képes legyőzni a fenevadat. 

 

 

A Házi tortilla tekercset hasábbal a hét fennmaradó részében, illetve a jövő héten is megtaláljátok a heti ajánlat között. Mi biztosan nekimegyünk még egy-kétszer, bár ugyan a legyőzésében nem reménykedünk, de ezt a finomságot nem bírnánk kihagyni, olyan jól sikerült minden "pici" porcikája.

 

Ti képesek lennétek legyűrni?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: