2020. 01. 16., csütörtök, 13:04

Féltékeny volt, kis híján agyonverte barátnőjét az osztopáni férfi

Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a nőt, akit élettársa egy szóváltást követően többször megütött, majd megrugdalt.

A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy egy 45 éves férfi, féltékenységének hangot adva előzetes szóváltást követően többször ököllel megütötte és megrugdosta élettársát, aki a bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A támadót a rendőrök előállították és őrizetbe vették, azóta is letartóztatásban van. A férfi a kihallgatása során beismerte tettét, rács mögött várja a vádemelést

Az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárás során a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat január 15-én vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 

Hívjon segítséget!
Ha ön úgy érzi, családon belüli erőszak áldozata és segítségre van szüksége, vagy környezetében élőkön látja ezt, több lehetősége van segítséget kérni. Ha sürgős segítségre van szükség, legjobb, ha az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (OKIT) hívja a +36-80-20-5520 telefonszámon, vagy az Ökumenikus Segélyszervezet  krízisambulanciái közül pedig felkeresheti a lakóhelyéhez legközelebb esőt. Anonim tanácsadásra is van lehetőség a segélyszervezet online felületén.
Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: