2020. 01. 14., kedd, 10:10

Új tantárgyat kapnak szeptembertől a diákok, de a költők és írók listája is bővült!

Több változást is bejelentettek a Nemzeti alaptantervben, amik a magyar diákok, így a kaposváriak számára is aktuálisak lesznek a szeptembertől kezdődő tanévben. Egy új tantárgy biztosan szerepel majd az órarendben, de számos új művel és szerzővel is bővül a lista. 

A Nemzeti alaptanterv korszerűsítésében helyet kapott az angol krimiszerző Aga­tha Christie, de Csukás István és Herczeg Ferenc is. Olyan költők és írók munkásságai kerültek még be, mint Mikszáth Kálmán, akinek három művét is betették, továbbá találkozhatunk majd Jókai Mórtól A nagy­enyedi két fűzfa című elbeszélés, illetve Kittenberger Kálmán, Kós Károly, Romhányi József, Kecskeméti Vég Mihály és Széchenyi Zsigmond munkásságaival is. 

 

 

Az új tantárgy nem más lesz, mint a technológia és tervezés, ami az informatika, illetve a technika összeolvadásából jött létre, de a jövőben Természettudomány és földrajz név alatt fut majd az Ember és természet műveltségterület a továbbiakban. A középiskolákban pedig eltörlésre kerül a mozgóképkultúra és médiaismeret, ugyanis a médiahasználattal kapcsolatos tantárgyak magában foglalják majd a jövőben ennek tananyagait. 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: