2019. 12. 09., Hétfő, 13:00

Szvoboda Bencét választották az Év Férfi Sportolójának

Szombaton osztotta ki 2019-es díjait a Magyar Motorsport Szövetség. Idén első ízben érdemelte ki a sportág legrangosabb kitüntetését Szvoboda Bence, akit az Év Férfi Sportolójának választották. 

A 27 éves somogyi versenyzőnek 2019-es teljesítményével sikerült az MX1-es kategóriában behúznia a cseh bajnoki címet, illetve a csapatbajnoki cím mellett 10. egyéni titulását is elnyerte idehaza. 

A MAMS elnökségének nehéz feladata van, hiszen 11 önálló szakág -  dragbike, enduro, tereprally, gyorsasági, motokrossz, old timer, quad, salat, stunt, supermotor és trail - versenyzői közül választják ki az Év Férfi Sportolóját, mely díjat 2019-ben Szvoboda Bencének ítéltek, aki első ízben érdemelte ki a motorsport legrangosabb hazai kitüntetését. 

Bence pályafutását már régóta figyelemmel kísérem, és már junior korától kezdve kiemelkedő eredményeket szerzett a motokrossz szakágban, hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt. Idén Csehországban és Magyarországon is begyűjtötte a királykategória bajnoki címét és más rangos nemzetközi eredményt is felmutatott. A motorsportban eltöltött 19 éve során számtalanszor bizonyította, hogy Európa legjobbja közé tartozik. Szorgalma és alázata révén kitűnő példaképe az utánpótlásnak, a MAMS elnöksége ezért őt választotta meg a Motorsport Év Férfi Sportolójának 2019-ben.

– mondta el a döntésük hátteréről Hermann Henrik, a MAMS elnöke.

Szvoboda Bence 2019-es eredményei:

  • Cseh MX1-es bajnok (6 versenyen 1 pole pozíció, 1 összetett győzelem, 5 dobogós helyezés)
  • Magyar MX Open bajnok (5 versenyen 4 pole pozíció, 3 összetett győzelem, 5 dobogós helyezés - tizedik bajnoki címét szerezte)
  • Magyar csapatbajnok a HTS KTM Team-el
  • Az ADAC MX masters első futamán dobogóra állhatott (2. hely)

Gratulálunk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: