2019. 09. 30., hétfő, 10:11

Szita Bence harmadik gyilkosa is a börtönben lelte halálát

Az egész országot megrázta annak idején, mikor kiderült, hogy mostohaanyja felbujtására két férfi megölte a 11 éves kisfiút, Szita Bencét. A legkegyetlenebb módon végeztek a fiúval, de sikerült elfogni őket, majd börtönbe is kerültek.

A mostohaanya, az elítélt P. Erika 2017-ben halt meg, mellrákban, előzőleg lemondott a kemoterápiás kezelésről.

A sors különös egybeesése, hogy idén nyáron szintén daganatos betegségben halt meg a börtönben B. József, a gyilkosság ügyében elítélt másik tettes.

 

Szita Bence szörnyű haláláról éveken át írtak az újságok

A Blikk legfrissebb információja szerint most a börtönkórházban meghalt K. József, a harmadik elítélt is, egy szintén hosszan tartó, súlyos betegségben. 

 

K. József

Szita Bencét 2012. október 29-én ölték meg Sántos külterületén, egy erdőben. Három gyilkosa később kiásta a holttestet, amit Toponár környékén rejtettek el újra. A 11 éves felsőmocsoládi fiút nevelőapja barátnője, P. Erika csalta el otthonról, majd két társával brutálisan megölték. A tetteseket a Pécsi Ítélőtábla tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, vagyis életük végéig a rácsok mögött kellett maradniuk.

 

P. Erika (jobbról), B. József és K. József a bírósági tárgyalásukon – valamennyien a börtönben haltak meg, súlyos betegségekben

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: