2019. 09. 17., kedd, 14:13

Holnap végre megnyílik az új kaposvári vásárcsarnok!

Szeptember 18-án, reggel 6 órakor végre megnyílik a vásárlók előtt a sok huzavona után felépült kaposvári vásárcsarnok - adták hírül épp 55 éve, 1964. szeptember 17-én. 

A Laktanya utcai piac, melyet most Kaposvári Nagypiacnak hívnak, az Újpiac téri piacot váltotta. De nem az utóbbi volt az első kaposvári piac, sokáig az Erzsébet utcában (most Noszlopy Gáspár utca), még régebben a Kossuth téren kínálták portékáikat az árusok.

 

Éveken keresztül az Erzsébet utca adott helyet a piacozóknakAz Újpiac téri piac 1960-ban

 

1964 szeptemberében a kaposváriak régi vágya teljesült a több mint hárommillió forintból épült új, fedett vásárcsarnokkal. Az akkor korszerűnek számító létesítmény kétezer négyzetméternyi alapterületen adott lehetőséget az árusításra a környékbeli őstermelőknek és árusoknak. Az őstermelők asztalait a Laktanya utca és a vásárcsarnok közötti területen helyezték el, míg a Laktanya utcában a magánkereskedők, kisiparosok és a mozgóárusok kaptak helyet. A vásárcsarnok hamar népszerűvé vált, már a nyitás napján több mint ötezer vásárló kereste fel.

 

Bözsi-Juliska-Mari néni a régi piaconA 70-es években méltán nevezhettük nagypiacnakA piac 1968 nyaránCipővásár 1972-ben, a trikóból ítélve nyáron

A kezdeti időszakban persze akadtak problémák, tudhatjuk meg a Somogyi Néplap tudósításából:
"A kaposvári vásárcsarnok megnyitása után az árusok nehezen szokták meg az új helyet, az új rendet. A virágárusok nem a kijelölt helyen pakolták ki árujukat. Horváth János, a vásárcsarnok gondnoka, Zsalakó Kálmán, a városi tanács kereskedelmi csoportjának előadója megkérte a virágárusokat, hogy menjenek a helyükre. Szó szót követett, parázs vita, majd éles szóváltás tört ki. Kiabáltak az árusok, kiabált Horváth János és Zsalakó Kálmán. Annyira elfajult a veszekedés, hogy a végén a két hivatalos ember egyre durvábban beszélt az árusokkal.
— Rendőrrel kergettetjük el magukat! — ordítottak az árusokra.

 


Kocsis Józsefné virágárus társai nevében a szerkesztőséghez fordult. Panaszukat a megyei tanács kereskedelmi osztálya megvizsgálta. Megállapította, hogy mind a két fél hibás volt. Kocsis Józsefné hangoskodott, a két tanácsi ember is felcsattant, s a végén hozzájuk nem illő hangnemben beszélt az árusokkal. A városi tanács kereskedelmi csoportjának vezetője figyelmeztette Zsalakó Kálmánt és Horváth Jánost, hogy máskor ne ragadtassák el így magukat.
A városi tanács rendeletben rögzítette a piaci rendet. Az ellene vétőket a tanács szabálysértési előadója felelősségre vonhatja. A rendbontókat akár kitilthatja a vásárcsarnok területéről. Nincs hát szükség durvaságra, más módon is lehet fegyelmet tartani.

A régi piac megújulására 47 évet kellett várnunk, 2011 júliusában avatták fel a 960 millió forintból épített új piacot mélygarázzsal, plusz árusító helyekkel.

 

 

Ti az új vagy a régi piacot szerettétek jobban?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: