2019. 09. 12., csütörtök, 15:53

Marázplast kollégiumi kezdőszett! - Ezeket mindenképp szerezd be, ha most kezdted az évet Kaposváron!

A héten sokaknak kezdetét vette a nagy betűs EGYETEM, ki-ki kollégiumban vagy albérletben találta meg otthonát az elkövetkezendő pár évre, melynek kapcsán úgy gondoltuk, kilátogatunk a Marázplast üzletébe, hogy összeszedjünk pár hasznos dolgot, amit mindenképpen érdemes beszerezni a túléléshez vagy szimplán a mindennapokhoz. 

A 74nullanulla kedvenc szennyes tartója

 

Alapvetően a ledobott ruhanemű összegyűjtésére mindenkinek szüksége van egy tárolóra, a Marázban rengeteg alternatíva közül választhatunk, hiszen a színek teljes tárházában találunk náluk a műanyag daraboktól elkezdve, a rattan szerű szennyestartókon át mindent, ám a mi abszolút kedvenceink ezek a színes állatformás tárolók, amik tuti feldobják majd a szobáitokat. 

 

Indulhat a buli!

 

Hazudnánk, ha azt mernénk állítani, hogy az egyetemi évek alatt nem kerül sor alkalomadtán ivós játékokra a csoporttársak között, erre pedig az üzletben fel is készülhettek. Mi egy tortaszedő alakú lapátot választottunk, amire egy csengő van szerelve, amit megkongatva, mindenkinek le kell húznia az előtte heverő italt. 

 

Tárolódobozokat mindenkinek!

 

Az egyik leghasznosabb szobai berendezés - már csak a helyhiányból adódóan - az egymásra pakolható keményfalú tárolódobozok, amikben könyveket, ruhákat vagy csak a csecsebecséiteket tudjátok raktározni. Mindenkinek kötelező darabok!

 

Ne morzsázz!

 

Mindenkinek jól esik egy kis magány, és ha nem a lakó vagy kollégiumi társakkal együtt szeretnéd elfogyasztani a vacsorát, akkor érdemes beszerezni egy számotokra tetszetős tálcát, hogy az ágyatok nyugalmában egy sorozat mellett tudjatok belakmározni. 

 

Pumpa

 

A dugulás elhárításra! Főleg ha többen laktok együtt érdemes nagy hangsúlyt fektetni rá, hiszen bármikor előfordulhat, hogy chillis babot adnak a menzán, vagy egy közös főzésnél aztán este jön a meglepi. A Marázplastban több modell közül válogathattok, hogy megoldjátok az ilyen jellegű ügyes-bajos problémákat (és tuti lesznek!).

 

Ne felejtsd hétvégén hazavinni a tárolóedényeket!

 

Édesanyáink legnagyobb bánatára a tárolódobozoknak mindig lába kél, és futhatunk folyamatosan újakat venni, hogy legyen mibe csomagolni a rántott húst. Az üzletben különböző méretek és színek közül válogathattok, így ha elfogyóban vannak, kukkantsatok be feltölteni a készleteket belőlük. 

 

Az elmaradhatatlan szemetes

 

Felejtsétek el az egyszer használatos nejlonzacskókat, inkább szerezzetek be a Maráznál egy kukát, amik különböző, de menő stílusú kinézetben kaphatóak náluk. 

 

Üdvözlés

 

Fogadd kreatív lábtörlővel a vendégeidet, úgy biztosan mosolyogva térnek majd be hozzád, arról nem is beszélve, hogy talán ihletet kapnak belőle, és a felirathoz méltón egy üveg borral állítanak be hozzád!

 

Poharat mindenkinek!

 

A reggeli tea vagy kávé elfogyasztásához mindenkinek szüksége van egy saját bögrére, de az instant levesek elfogyasztásához is felhasználhatjátok majd a Maráz puskázásra is alkalmas bögréit. 

 

Még nem ért véget a grillszezon!

 

Az egyik favoritunk lett ez a kis grill doboz, mellyel maximum az erkélyig kell kimennetek, és mindössze 5 perc alatt be is izzíthatjátok, ezzel pedig szuper étkeket szolgáltathattok a barátaitoknak grillezős minőségben.

 

Ti melyiket vennétek meg azonnal?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: