2019. 09. 06., péntek, 11:18

Elfogták a súlyos balesetet okozó cserbenhagyót

Még áprilisban okozott balesetet egy 22 éves férfi Szenyérnél, mikor áthajtva a szemközti sávba három kocsi összeütközését idézte elő. 

Az ügy adatai alapján 2018. április 27-én a 68-as számú főútvonalon, Szenyér külterületén egy személygépkocsi vezetője áttért a szemközti sávba, amellyel három gépkocsi összeütközését idézte elő. Az okozó sofőr ezt követően a helyszínt segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül elhagyta.

 

 

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a balesetben két személy 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, míg további egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. A büntetőeljárás során beszerzett adatok alapján a balesetvizsgálók P. Dánielt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

A rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: