2019. 07. 18., csütörtök, 12:34

Egyre nagyobb botrány dagad a 60 évessé alakító FaceApp körül

Még mi is megmutattuk nektek mi mindenre képes a FaceApp nevű alkalmazás, hiszen mi is elhülyéskedtünk azzal, hogy is festenénk 60 évesen. Lehet nem volt túl jó ötlet.

Az egyik amerikai portál kicsit jobban utánajárt a dolgoknak, hiszen ha valamilyen program ennyire sikeres és népszerű, akkor ott rengeteg adat befogadásáról van szó, amelyeket az új adatvédelmi törvények szerint nagyon szigorúan kell kezelni. Az alkalmazás fejlesztői gárdája körül pedig koránt sincs minden rendben.

 

 

A programot ezek után még jobban átfésülték, ki is derült néhány turpisság. Az alkalmazás egyrészt kér olyan funkciókhoz is hozzáférést, amikre amúgy egyáltalán nincs is szüksége, ráadásul a készülékünkön található összes fotót feltölti valahova. A képeket amúgy nem is a program alakítja át, hanem egy felhőben található szerkesztő manipulálja azokat, amely szerveren ezáltal innentől kezdve megtalálható a képünk, és egyáltalán nem biztos, hogy ezek után törlésre kerül. Ha mindez nem lenne elég, a program használatával kapcsolatos feltételeknél bizony szerepel, hogy az adatainkat üzleti célokra is felhasználhatják a készítők.

 

 

A fejlesztő az orosz Wireless Lab, akik már reagáltak ezekre az igencsak komoly vádakra. A cég vezetője, Jaroslav Goncharov elmondta, hogy a feltöltéstől számított 48 órán belül törlődnek a fotók a szervereikről - más kérdés, hogy mit csinálnak velük két napon át. Emellett kiemelte, hogy az adatokat nem értékesítik, és nem adják át Oroszországnak mindattól függetlenül, hogy a GDPR-kompatibilitása a cégnek megkérdőjelezhető.

 

 

Az ügy súlyosságát jelzi, hogy az Egyesült Államok demokrata politikusai hivatalosan is felkérték az FBI-t és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot, hogy vizsgálják ki az applikációt.

 

Mit gondoltok, tényleg rengetegen bukták az adataikat, vagy csak fel lett fújva az egész?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: