2019. 07. 16., Kedd, 13:22

Teljesen megújul a Boglári Szüreti Fesztivál - Három színpaddal, új bortermelőkkel és meglepetésekkel várnak titeket!

Végre megérkezett a 2019-es Boglári Szüreti Fesztivál teljes menetrendje! Idén számtalan újdonsággal rukkoltak elő a szervezők, hiszen több színpadot állítottak fel, valamint elválnak útjaik a BB-vel, mint az esemény főtámogatójával. 

Ahogy már megírtuk 2019-ben a augusztus 16 és 20 között kerül sor az új néven futó BB-re, a 43. Boglári Szüreti Fesztiválra. Az ingyenes szabadtéri, kulturális rendezvény az eddigiekhez hasonlóan a Platán-strandon kerül majd lebonyolításra. 

Az eddig megszokottakhoz képest egy új színpaddal bővül a felhozatal, így három helyen sorakoznak majd a fellépők, akik között olyan neveket találni, mint a BSW, a Zorall, az Useme, a PASO és a Magna Cum Laude. 

A szervezők igényesebb kézműves és kirakodóvásárt ígérnek és a hazai boros szakmai állóvizet is megbolygatták, ennek köszönhetően a fesztiválra az ország számos tájegysége és borvidéke is felsorakozik majd Balatonbogláron. 

Egy óriási meglepetés is van a tarsolyukban, ugyanis augusztus 19-én olyan szenzációval készülnek számotokra a műsorban, amire az egész országban nem volt még példa. 

Ki várja már?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: