2019. 07. 09., kedd, 09:52

Csütörtökön startol a 2019-es FALU Fesztivál! - Minden amit tudnod kell egy helyen!

Már csak kettőt kell aludni és kezdetét veszi a környék egyik legjobb fesztiválja, a Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni, rövidebb nevén a Falu Fesztivál. Mivel a megnyitó már a nyakunkban liheg, gondoltuk összerakunk nektek minden fontos információt, amire szügségetek lehet mielőtt kilátogattok Szilvásszentmártonba. 

Három színpaddal, 21 helyszínnel és több száz programmal várnak benneteket 

 

A Main Stage, a Koronás Cukor Nagyszínpada lesz majd július 11 és 14 között, amire elsőként a Budapest Bár áll majd ki csütörtökön 20.30-tól, őt pedig többek között olyan nevek követik majd a négy nap alatt, mint a Vad Fruttik, Margaret Island, a Kiscsillag, a záró estén pedig a God Save the Queen zárja majd le a színpadot.

 

 

A Folk-völgy elnevezésre hallgató színpadon július 11-én 17 órakor kerül majd sor a hivatalos megnyitóra, itt hallhatjuk majd a The Pontiac-ot, a Juhos Táncház műsorát, és Dánielfy Gergőt zenekarával, a Pajtaszín-tér színpadán pénteken az Anconai szerelmeseket, szombaton a gyermekek kedvencét, Dr. Bubót tekinthetik meg a látogatók a Roxínház előadásában.

 

 

Így közelítsd meg Szilvásszentmártont!

 

A Falu Fesztivál közönsége számára ingyenes buszjáratokat indítanak majd minden nap a rendezvény ideje alatt, csütörtöktől szombatig 18:00 órakor indul az első ilyen busz Kaposvárról, visszafelé pedig hajnali kettőkor tudtok majd jönni, míg vasárnap este 19:00 kor szállhatunk fel a járatra, a Kaposvárra tartó buszra pedig 23:30-kor lehet majd felszállni, a távolsági buszjáratok pedig menetrend szerint közlekednek majd Szilvásszentmárton felé.

 

 

12 év alatt és napközben teljesen ingyenes a fesztivál!

A napijegyet 4000, míg a bérletet 12.000 forintért válthatjátok ki, emellett lehetőség van sátrazásra is a fesztivál területén, ami naponként 1500 pénzbe kerül. 12 éves kor alatt, illetve a fesztivál napközbeni programjára, azaz a késő délutántól kezdődő koncertek kivételével ingyenesen látogatható. Azon sem kell aggódnotok, hogy ha nem vettetek le elég pénzt, ugyanis bankkártyát, illetve OTP Szép kártyát is elfogadnak. 

 

 

Számtalan sátor és program vár majd benneteket

A két színpad mellett rengeteg udvar, völgy és pince vár majd benneteket szuper programokkal, például a Hársfás és tóparti sétányon találjátok majd a kézműves vásárt, a Pajtaszín-térnél megtekinthetitek a Roxinház előadását, kialakításra került egy Erdély udvar is, illetve a Borostyán alkotó völgyben interaktív társasjátékok várnak benneteket. 

 

 

Közel 300 programlehetőséggel készül a Falu Fesztivál, számos kíállítást járhattok végig, fröccs túrákban vehették részt, jósoltathattok magatoknak, találkozhattok Lőrinc L. László íróval, becsatlakozhattok a táncházba és erdei séták és lovacskocsikázás is vár majd rátok, ha kilátogattok Szilvásszentmártonba. 

 

Kivel találkozunk ott?

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: