Biztos sokan ismeritek a kaposvári vlogger lányt, Kohulák Anitát, aki betegsége alatti pozitív hozzáállásával és bátorságával sokaknak adott erőt és ad a mai napig. Egy ismert online magazin készített vele interjút, melyben őszintén mesélt az agydaganattal folytatott harcáról.
A Facebook szerint legalább 6 éve ismerem Anitát, de ha jobban belegondolok, valószínűleg sosem váltottunk két mondatnál többet egymással. Nagyjából a közösségi média és közös ismerősök által állt össze egy kép a fejemben róla: egy gyönyörű alkatú kajakos, akinek a személyiségében egyszerre van jelen a kemény sportoló és az elegáns, törékeny, mindig csinos modell lány. Amikor épp nem a vízen van, sminkeléssel és manikűrözéssel tölti az idejét – ezekről leginkább a vlogján lehet tájékozódni – , és ha közelebb állnánk egymáshoz, biztos tőle kérdezném meg péntekenként, hogy mit vegyek fel a bulikra.
Aztán egyik napról a másikra, derült égből villámcsapásként felkerült az Instagramjára egy fotó, amin kopasz.
A mosolya a régi, a szemei kissé vörösek, de most is sugárzik belőlük a vidámság. Alatta a hashtag: #braintumor.
Nem igazán tudtam, mit jelent egy 26 éves, agytumorral küzdő lány esetében az, hogy „minden rendben lesz”. Most, hetekkel később azonban mindent elmesélt Anita, abban bízva, hogy sorstársai erőt gyűjtenek a történetéből.
Szóval kezdjük a legelején.
2010-ben járunk, Anita hazafelé tart az iskolából, amikor hirtelen szédülni kezd. Foltokat lát, megszűnik a periférikus látása, majd elveszik az írás-, olvasás- és beszédkészsége. Ezt zsibbadás követi, vacsora közben már nem tudja tartani a karját. Pár óra alatt lecseng a roham, ám a CT vizsgálatból kiderül, hogy elzáródás van az agyában.
Ekkor stroke-nak könyvelik el a rosszullétet, Anita pedig két éven át véralvadásgátlót szed a hibás diagnosztika miatt. Mivel az elzáródás nem szívódik fel, folytatódnak a vizsgálatok, és egy újabb mintavétel után egyértelművé válik, hogy daganat növekszik a lány agyában.
Percről percre mindent fel tudok idézni, mintha csak tegnap történt volna. ’12-ben derült ki, hogy agytumorom van, és 7 éven át ment a kálvária, hogy hozzányúljanak-e vagy sem. A műtét nagyon kockázatos volt, de tudtam, hogy eljön a nap, amikor nem várhatunk tovább.
Két éven át vártunk egy mágneses stimulációs gépre, amivel részletesebben meg tudtak vizsgálni.
Kiderült, hogy ez egy olyan típusú tumor, ami áttétet nem képez, de térfoglaló, és ha eléri a beszéd- vagy mozgásközpontot, végleges bénulás léphet fel.”
Az orvosok és a család – hosszas dilemmázás után – a műtét mellett döntöttek. Anita 2019 februárjában kopaszra vágatta a haját, majd befeküdt a pécsi kórházba. Mivel divat- és szépségvloggerként mindig is központi szerepet töltött be az életében a frizurája, nehezen fogadta el, hogy egy darabig nélkülöznie kell a haját.
Bár csak egy apró dolog változott a külsőmön, mindenki máshogy nézett rám onnantól. Mindenki számára egyértelművé vált, hogy valami baj van, valami súlyos dologgal küzdök
– árulta el. Azonban ez csak kezdetben jelentett nehézséget: Anita egy Facebook-csoportnak köszönhetően 5 parókát kapott ingyen, de végül annyira megszerette új frizuráját, hogy egyszer sem viselt műhajat.
Plusz erőt adott, hogy nincs hajam, hogy innentől bármire képes vagyok, bármit végig tudok csinálni.
Ám a valódi nehézségek a műtét után kezdődtek. A 4 órás operáció a beszédért felelős központot érintette, így egy héten át se beszélni, se írni, se olvasni, se számolni nem tudott. A regenerálódást egy pszichológus segítette, aki minden nap meglátogatta Anitát.
Eleinte nem tudtam összeadni két egyjegyű számot, és a nevemet sem tudtam leírni. Mindent felfogtam, ami körülöttem történt, de képtelen voltam elindítani a saját válaszaimat. Attól rettegtem, hogy hosszútávon is így marad.
Az orvosok a legrosszabbra készítettek, de végül a lehető legjobban alakult. Nagyon nehezen fogadtam el a fizikális állapotom is. A műtét után 5 nappal szétszedtem a katéterem, mert egyedül akartam fogat mosni. A fürdőben elájultam, a puffanásra jöttek be az ápolók. Fekve úgy érzi az ember, bármit meg tud csinálni, de egy ilyen komoly beavatkozás rengeteget kivesz belőled fizikálisan.”
Anita összesen egy hónapot töltött a pécsi kórház rehabilitációs osztályán, de ott olyan jó kapcsolatba került az orvosokkal és a nővérekkel, hogy azóta is visszajár hozzájuk látogatóba. Ahhoz képest, amit a magyar egészségügyről hallott korábban, mindennek a szöges ellentétét tapasztalta.
Elmondása szerint részben ebből merített erőt az elmúlt hónapokban:
Nem adtam annak opciót, hogy rosszul sül el a műtét. A sport olyan önfegyelmet, fájdalomtűrést és akaraterőt adott nekem, amely egy ilyen szituációban is a hasznomra válik. A krízishelyzetekben kétféleképpen reagálnak az emberek: vagy még jobban küzdenek, vagy feladják. Én az előbbi kategóriába tartozom.
Az orvos-páciens viszony is nagyon fontos. Maximálisan megbíztam a professzorban, aki műtött, mind emberileg, mind szakmailag. Mikor kopasz lettem, ő is levágatta a haját szolidaritásból.”
A műtét után nem sokkal pedig már meg is jelent az első fotó az Insta-feedben: a frissen operált lány a kórházi ágyon fekszik, a fején hatalmas seb, ám a sminkje olyan makulátlan, hogy reklámmagazinokban is helyt állna.
Alig vártam, hogy végre olyan állapotba kerüljek, hogy újra sminkelhessek. Talán ez felszínesen hangzik, de azt éreztem, hogy így továbbra is önmagam vagyok, kellett ez az önbecsülésemnek. Kisminkelve kevésbé láttam magam betegnek
– árulta el. Utólag egyedül azt bánja, hogy nem vlogolt a gyógyulási folyamat alatt, hiszen szívesen megmutatta volna azokat a mindennapi örömöket és árnyoldalakat, amik az elmúlt hónapjaiban hatást gyakoroltak rá.
Bár a nehezén már túl van, továbbra is vizsgálatokra kell járnia, mert lehetséges, hogy utókezelést igényel majd a beavatkozás. Anita a pszichológusa segítségével dolgozza most fel az elmúlt 9 év traumáit.
„Furcsa ezt mondani, de ennyi év alatt az életem részévé vált a tumor. Nem mondom, hogy hiányzik, de egyelőre nem megkönnyebbülést érzek, hanem zavart, nem tudom, hogyan tovább. Fizikailag képes lennék már arra is, hogy edzést tartsak vagy dolgozzam, de egyelőre a pihenésre szeretnék koncentrálni.”
