Megküzdöttünk a város legnagyobb melegszendvicsével! - Lecsekkoltuk a Box&Food megújult étlapját

2018. 12. 09., Vasárnap, 10:21

Megküzdöttünk a város legnagyobb melegszendvicsével! - Lecsekkoltuk a Box&Food megújult étlapját

Júniusban írtunk utoljára a Box&Food kínálatáról, és mivel rendszeres visszajárók vagyunk, észrevettük, hogy több újdonság is felkerült a hely étlapjára, többek között elviteles levesek és szendvicsek, de az ital felhozatal is gyarapodott. Éppen ezért gondoltuk, ezeket is ízlelőbimbóink tesztelésének vetjük alá, és végigkóstoljuk a teljes a téli kínálatot. 

Tépett húsban az erő!

A Box&Food volt az a hely a városban, ahol először lehetett igazán jó pulled pork szendvicset kapni, ám nem állt itt meg Krisztián, a hely tulajdonosa. A már meglévő kínálatot egy pöpec BBQ marhás és egy BBQ 4 sajtos szenyával bővítette, és húsimádó mivoltunk révén sejthetitek, hogy mire csaptunk le először. Elöljáróként annyit kell tudnotok, hogy a marha 13 órán keresztül extra füstöléses sütőben sül mielőtt a ciabattába kerül, alatta salátaágy, felette pedig jalapeno paprika található.

Az egészet a saját recept alapján készülő mustáros szósz bolondítja meg, így együtt pedig olyan kényeztetés ízlelőbimbóinknak, hogy már a következő alkalmon jár az eszünk, amikor itt fogyaszthatunk. 

Ünnepélyesen kijelentjük, hogy megtaláltuk a város legnagyobb melegszendvicsét!

A maga 35 centiméterével érdemelte ki magának ezt a csodás címet Krisztiánék melegszenyája, ami nemrég került a választható fogások közé. A kínálatban szerepel sonkás, sonka-gombás, szalámis, szalámis-gombás, és velős feltét is. Mi utóbbit választottuk, és ha nem lett volna elég a "szörny" mérete, hogy levegyen minket a lábunkról, az íze megtette. A velős melegszendvicset mindenkinek kötelező megkóstolnia, még akkor sem tudjuk jól kifejezni mennyire ízlett számunkra, ha azt mondjuk, hogy mennyei, ráadásul csak 650 forintot kell érte kiperkálnotok. 

 

Sütemények a láthatáron!

Szerettek volna az édesszájúaknak is kedvezni, ezért most már az ebéd utáni megérdemelt desszertet is beszerezhetitek náluk. Mindig más finomság kerül a polcra, így találkozhattok házi készítésű túrós pitével, kókusztekerccsel, tiramisuval, gyümölcsös és kakaós sütikkel, na meg az ünnepi időszak egyik kedvelt darabjával a linzerrel is, amit akár kilós számban előrendelhettek náluk otthonra. 

 

Forró italok

Mivel beköszöntött a cidris idő, a Box&Food felszerelkezett a legjobb meleg italokkal is, forró csoki és 10 különböző ízű teából választhatjátok ki a számotokra megfelelőt, de forralt bort is kínálnak az üzletben

 

Jövő héten ugorjatok be egy jó kocsonyára!

Az újdonságok között szerepel a heti ajánlat is, ami ugyan változó, de mi kiderítettük, hogy a készlet erejéig, hétfőtől kocsonyával várnak benneteket. Kaposváron egyedülállóan, egyelőre csak kedden és csütörtökön elviteles poharas levest is kínálnak. 

A Box&Food-ból megrészegülve az ízek kavalkadjától és teli hassal távoztunk. Krisztiánt szívesen haza vinnénk magunkkal, hogy minden nap az ő szájíze szerinti ételkülönlegességeket ehessünk, de mivel ezt nem tehetjük, gyakori vendégek leszünk a boltjában!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: