2018. 11. 27., kedd, 12:37

Annyira bekábszizott az árufeltöltő, hogy Kasszás Erzsivé változott!

Ha nem az Országos Mentőszolgálat osztotta volna meg Facebook oldalán, talán el sem hinnénk, hogy egy árufeltöltő olyannyira bedrogozva ment dolgozni, hogy az üzletben a vevők előtt a teljes CBA Kasszás Erzsi reklámot lenyomta.

A mentők hamar a helyszínre értek, így ők is szemtanúi voltak a produkciónak: elmondásuk szerint a fiatal férfi önkívületi állapotba került, így félő volt, hogy kárt tesz magában vagy a környezetében, viszont a performansz végeztével a közönség tapssal és ovációval jutalmazta a Kasszás Erzsivé avanzsált srácot. 

 

 

A férfi elmondta, hogy tudatmódosító szert fogyasztott, ez okozhatta a zavartságot. Nem meglepő, hogy a rendkívüli felszabadultságát pillanatok alatt halálfélelem és szorongás váltotta fel. Bajtársaink bár megnyugtatták a férfit, mégis csak hosszas beszélgetés után tudták rávenni a gyógykezelésre. Végül rendőri kísérettel szállították ellátás után toxikológiai osztályra a szerencsétlenül járt fiatalt.

 

 

 

Arról nincs információ, hogy az eset hol történt, ám nagyon úgy tűnik, hogy valaki átvenné Kasszás Erzsi helyét!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: