2018. 09. 12., Szerda, 14:30

Sorozatos gyújtogató miatt égett le a pavilon a Fő utcán

Délelőtt írtunk róla, hogy leégett az egyik bódé a sétálóutcában, mostanra megkeresett minket egy olvasónk, aki szemtanúja volt az esetnek, és kiderült, hogy szándékosan gyújtotta fel az a férfi a pavilont, aki már többször is próbálkozott a belvárosban. 

Több alkalommal látták már, hogy öngyújtóval próbálta begyújtani a belvárosban a tujákat, és paddal is próbálkozott már az illető, utóbbi esetében sikertelenül. 

A pavilon sajnos porig égett, így ez egyszer sikerült a férfi terve. Az esetről megkérdeztük a Somogy Megyei Rendőrkapitányságot is, akiknek tájékoztatása egybevág olvasónk elmondottaival:

Az ügy adatai szerint 2018. szeptember 12-én a délelőtti órákban Kaposváron, az Európa parknál, akkor még ismeretlen tettes egy öngyújtóval felgyújtott egy sátrat. A rendőrök a térfigyelő kameráknak köszönhetően azonosítottak és a helyszíntől nem messze elfogtak egy 27 éves férfit, akit előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol - őrizetbe vétele mellett - rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A helyi lakos vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését. 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: