2018. 08. 23., Csütörtök, 13:47

Csacsi öreg medvénk Kaposvárra érkezett - A 74nullanulla hétvégi moziajánlója

Egész estés filmet kapott mindenki kedvenc mackója, aki ezúttal egy nagyon édes élőszereplős alkotás során tudja bebizonyítani, miért is rabolta el minden gyermek szívét. Rajta kívül még egy fergeteges vígjáték harmadik epizódja debütál majd a kaposvári Kultik moziban a héten.

Barátom, Róbert Gida

A Micimackó az a mese, amelyről már mindenki hallott, mindenki olvasta vagy mindenki látta a számos epizód valamelyik részét, és mosolyogva konstatálta a bohókás csapat kalandjait. Róbert Gida barátainak története pontosan az a mese, amelyet bátran fogunk mesélni majd gyermekeinknek is, ezért is örültünk meg annyira, mikor a Disney bejelentette, életre keltik a csapatot, és élőszereplős film készül belőlük. Nos, ez a változat miatt kicsit ugyan aggódtunk, de szerencsére Mac Forster egy nagyszerű filmet hozott össze, amely tökéletes kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Christopher Robin (Ewan McGregor), mindenki Róbert Gidája elhagyta már a Százholdas Pagonyt, hiszen az évek felette is eljártak, így már saját családjával éli hétköznapjait a városban. Micimackóék továbbra is a semmittevésnek élnek, ám egy nap, a régi barátok újra találkoznak Londonban. A világ súlyát a vállán cipelő Róbert Gida számára a legjobbkor érkezett régi barátja, hogy életét ismét a helyes mederbe terelje, és segítsen gyermekei életét is még színesebbé tenni az apró Micimackó csapat közreműködésével. Róbert Gidával tehát ismét visszatérhetünk kicsit mind a Százholdas Pagonyba, hogy újra jókat derülhessünk Tigris, Füles vagy Zsebibaba magas röptű gondolatait hallva. A kaposvári Kultik moziban az alábbi időpontokban tudjátok megnézni a filmet:

Csütörtök:  12.50, 14.50

Péntek:  12.50, 14.50

Szombat:  10.50, 12.50, 14.50

Vasárnap:  10.50, 12.50, 14.50

Előzetes:

Fák jú, Tanár úr! 3.

Öt esztendővel ezelőtt ismerhettük meg Zeki Müllert, a börtönből frissen szabadult rablót, akiből hipp-hopp tanár válik egy nem épp az okos diákjairól híres középiskolában. A német vígjáték egyszerűségével és laza poénjaival rögtön levette a közönséget a lábáról, és ami egy gyengébb vígjátéknak készült, rögtön trilógiává avanzsált. Bizony, már a 3. epizód érkezik a moziba Chantal, Danger, Burak és Zeynep kalandjaiból, akik az első két rész során még sziporkáztak, és most sem tartogatnak számunkra kevesebb poént.

Az osztály a végső megmérettetés előtt áll, hiszen jön az érettségi, ám agyi kapacitásuk még továbbra sem éri el a minimumot, így kedvetlenül állnak az egész szitu előtt, és még inkább lazára veszik a figurát. Kedvenc tanárunknak azonban ez nem tetszik, és elhatározza, hogy gatyába rázza a srácokat, és ha törik ha szakad, átrugdossa őket a végső vizsgán. Hogy ezt miként kívánja véghezvinni Zeki, az alábbi időpontokban kideríthetitek a kaposvári Kultik moziban:

Csütörtök: 18.40

Péntek: 18.40

Szombat: 18.40

Vasárnap: 18.40

Előzetes:

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: