2018. 08. 02., Csütörtök, 12:34

Los Angelesbe utazik a Csiky társulata

Augusztus 19-én a Csiky Gergely Színház társulata több száz kilométerre Kaposvárról ad majd egy rendhagyó előadást, ugyanis a színház új művészeti igazgatóját kérték fel, hogy a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban rendezze meg az augusztus 20-i, Szent István és Államalapítás Ünnepi műsort a kint élő magyaroknak. 

Augusztus 19-én, 17 órakor állnak majd színpadra Los Angelesben a Csiky művészei, Mészáros Sára, Fándly Csaba, valamint Peti Sára, a Somogy Táncegyüttes táncművésznője, az Olt Tamás rendezte előadással, amit egy táncház követ majd. 

A próbák már javában zajlanak, így addig nem zaklatjuk a művészeket, ám az előadás után tuti kifaggatjuk őket élményeikről!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: