2018. 07. 12., csütörtök, 11:42

Mindegyik megyében könnyebb munkát találni, mint nálunk - Somogyban a legnagyobb a munkanélküliség

A Nyugat-Dunántúl több részén gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség, délen viszont vannak helyek, ahol a felnőttek csaknem tizedének nincs munkája, a legrosszabb helyzetet pedig Somogy megyében mérték. 

Öt megye van az országban, ahol a munkanélküliség nem éri el a 2 százalékot sem – derül ki a KSH adataiból. A főváros nem tartozik a legjobb helyek közé ebből a szempontból, tíz megye is megelőzi a listán, Budapesten a dolgozó korúak 3,5 százalékának nincsen munkája.

 

 

A legjobban Vas megye áll, ahol 1,3 százalékos a munkanélküliség, de Győr-Moson-Sopron 1,4, Tolna 1,6, Komárom-Esztergom 1,8 és Pest megye 1,9 százalékos mutatója is azt jelenti, hogy gyakorlatilag csak annak nincs munkája, aki épp két munkahely közötti váltásban van.

 

A legrosszabb helyzetet Somogyban mérték, ahol a tíz százalékot közelíti a munkanélküliségi ráta, egész pontosan 9,3 százalékot mért a KSH. Majdnem ezen a szinten áll Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is, ahol 9,2 százalék nem dolgozik. A harmadik legrosszabb helyzetben Baranya van, ott 8,1 százalékos a munkanélküliség.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: