2018. 06. 12., kedd, 12:58

Hol nézzük a foci vébét? - Összeszedtük hol tudjátok kényelmesen követni az eseményeket a városban

Csütörtökön kezdetét veszi a 2018-as labdarúgó világbajnokság Oroszországban, amelyen ugyan a magyar válogatott nem szerepel, viszont így is szép számmal vannak Kaposváron azok, akik követnék az eseményeket. Szerencsére azért nem csak otthon van erre lehetőség, hanem a városban is szép számmal, ezért most a teljesség igénye nélkül összekapkodtunk nektek pár placcot, ahol majd együtt drukkolhattok a haverokkal.

 

Kezdjük a központi helyszínekkel és a belvárossal, hiszen itt szoktak azért általában kialakulni kisebb szurkolói zónák, majd innen haladunk szépen sorban kifelé.

 

Hang-Ár Music Pub 

Ahogy tavaly, most is itt lehet számítani a legtöbb szurkolóra, hiszen az óriási terasz, és az ott elhelyezett hatalmas LED fal vonzó párosítás. Természetesen a benti részen is lehet majd követni az eseményeket, itt egy kivetítő lesz elhelyezve.

 

A Hangárban tavaly is rengetegen voltak

La Rotonda

Várhatóan a sor is gyorsan meg fog telni egy-egy mérkőzés alkalmával, amire a Rotiban készülnek is. A lenti és a fenti teraszra is dobnak majd ki egy-egy tévét, és természetesen a benti is működni fog, hogy senki ne maradjon le a gólokról.

 

Stella Söröző

Náluk is el lehet nyugodtan helyezkedni a vb ideje alatt, a teraszon a kivetítőn, bent pedig a tévéken lehet nézni a mérkőzéseket!

 

La Vita Caffe & Bar

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, az itteni teraszra is kikerül egy nagyobbacska kivetítő, amelyen kényelmesen lehet majd követni az eseményeket.

 

Grund Bár & Pub​

A Grund terasza is alkalmas nagyobb társaságok befogadására, főleg úgy, hogy egy nagyobbacska kivetítő is helyet kap majd a kinti részen.

 

A Grund felújított terasszal vár titeket

Új Nemzedék Közösségi Tér

Természetesen az Új Nemzedék irodájában is készülnek a meccsekre, a kivetítőn követhető meccs alap, az XBOX és a csocsó már csak hab a tortán!

 

Kapos Hotel

A Kapos teraszán is figyelemmel lehet majd kísérni a meccseket, ám sajnos nem a Kossuth téri LED falakon, mert azok idén se lesznek, csupán néhány tévén, amelyeket majd kipakolnak a teraszra.

 

Corner étterem

A Corner is készül a világbajnokságra, teraszukon több tévé és kivetítő is helyet kap majd a torna alatt, ráadásul még akciókat is terveznek a mérkőzések idejére, így végre kipróbálhatjuk, milyen is az igazi méteres sör!

 

La Pergola Étterem

A Pergolában is készülnek a foci vébére, hiszen a VB Kert névre keresztelt belső teraszon óriási kivetítővel és tévékkel várják majd a nézőket.

 

A La Pergola hangulatos belső udvarán is lehet majd követni a meccseket

Eleven Kultúrbisztró

Az Elevenben a felső szinten egy nagyobbacska csapat is elfér, ráadásul légkondicionált környezetben tudja majd csekkolni a fent kihelyezett tévén a meccseket.

 

Volga Bisztró

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a város leginkább sport centrikus egységében a már megszokott minőségben és egy rakat tévén keresztül lehet követni a meccseket, valószínűleg kisebb-nagyobb drukker csapatokkal egyetemben.

 

Fusion

A Jutai úton található élményközpontban is lehetőségetek van követni a világbajnokság eseményeit, hiszen több televízión, klimatizált helységben lehet csekkolni a mérkőzéseket, ráadásul mindeközben többféle szórakozási lehetőség közül is lehet válogatni.

 

Desi Beach Bar

Akár a Deseda partján is lehet élvezni a világbajnokságot, hiszen a Desi üdvöskéje, a Beach Bar is kihelyezett egy nagyobb tévét a teraszára, így náluk a szabadban nagyobb csapatokkal is lehet drukkolni.

 

A Desi Beach Bar teraszára is kidobtak egy tévét

Ha valakit kihagytunk, jelezzétek, és bővítjük listánkat!

Jó szurkolást! 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: