2018. 06. 08., Péntek, 13:39

Falnád? Még a végén Somogyban is lesz csirke nélküli KFC

Nagyon úgy tűnik, hogy megpróbálja néhány újdonságánál kihagyni a csirkét a népszerű étteremlánc.

Az alapvetően a csirkéjéről híres gyorsfaloda módosítani készül az egyik menüjét. Nagyon úgy tűnik, hogy elkészítették az első olyan ételüket, amely teljesen húsmentes, amelyeknek elkezdődtek az első tesztelései is Angliában. Előreláthatólag 2019-ben kerülnek majd a vegetáriánus ételek a piacra, hiszen a jelenlegi állás szerint nagyon tetszik a tesztalanyoknak az újdonság.

Az étteremláncnak már lépnie kellett, hiszen többek között a McDonald’s is kínál vegán hamburgereket, bár egy ilyen hambi elkészítése jóval egyszerűbb, mint egy alapvetően csirkéből álló menü "csirkétlenítése". A hosszabb távú tervek között szerepel, hogy 2020-ra kevesebb mint 600 kalóriát tartalmaző menüt is lehessen náluk kapni.

Falnátok?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: