2018. 06. 01., Péntek, 12:53

Nincsenek falai, nulla csillagos, de a panoráma mindenért kárpótol ebben a hegyi hotelben

Ismersz olyan hotelt, ahol nincsenek falak, tető, fürdőszoba és mégis folyamatos teltházzal működik? Ja és ami nulla csillagos és 80 ezerbe kerül egy éjszaka. Akkor mi lehet benne olyan jó? - kérdezheted. Mutatjuk:

Két fiatal művész és egy vendéglátós zseni nyitotta meg ezt az egyedülálló "hotelt" a svájci alpokban 2016-ban, melyet Null Stern Hotel-nek kereszteltek, mely arra utal, hogy egyetlen hivatalos csillaga sincs, de a hihetetlen panoráma mindenért kárpótolja a vendégeket.

A hotelnek egyetlenegy szobája van, melyet a képen is láthattok, ami nem áll másból, mint a pihepuha ágyikóból, két lámpából, éjjeli szekrényből, széfből és két pár puha papucsból. De mi más is kéne még, amikor innét csodálhatod a csillagos égboltot, a frissítőt és az egyéb finomságokat pedig a helyiek szervírozzák egyenesen az ágyba. 

Egyetlen hiányossága talán a fürdőszoba, ami a néhány perc sétára lévő közösségi házban vehető igénybe, mely rossz idő esetén is használható. 

Egy éjszaka ára 295 svájci frank, nagyjából 83 ezer forint, de az ébredés után látható meseszép panoráma minden pénzt megér a beszámolók és a képek szerint is:

Kipróbálnád?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: