2018. 03. 14., szerda, 14:35

"A nyitáskor azt mondták 3 hónap múlva bezárhatunk" - Ma 4 éves a Trattoria Étterem!

4 éves lett a Trattoria La Prima étterem, amit jó apropónak találtunk, hogy egy rövid séta erejéig bevezessünk benneteket egy ilyen méretű vendéglátóhely kulisszái mögé. Hirsch Sándort, a 20 országot megjárt és 8 éven keresztül olasz éttermeket vezető öreg motorost kértük meg, hogy legyen idegenvezetőnk ezen a kis kiránduláson. A beszélgetésen jelen volt még Harangozó Ferenc „Jimmy”, az étterem mesterséfe és konyhafőnöke, aki a maga 6 olasz évével szintén szolgált érdekes adalékokkal a beszélgetéshez.

Milyen út vezetett a Trattoriához?

A Corner Étterem volt a kapcsolódási pont, ami 2013 októberében nem igazán dübörgött, ezért felkértek, hogy szakmailag támogassam a működést. Nagy kihívás volt ez a belefektetett munkával egyetemben, a kezdeti időszakban én is a konyhában talpaltam a többiekkel. Aztán elkezdett működni az étterem, ami egybeesett azzal, hogy a Royal Étterem tulajdonosa be akarta zárni a helyet, de végül itt is az előbbi történet játszódott le.

 

Nagy kihívás lehetett egy padlón lévő éttermet felsegíteni...

A Royal Étterem egy Kaposváron exkluzívnak számító vendéglátóhelynek indult, abszolút gourmet ételekkel, minimál stílusú enteriőrrel, ami nem működött. Többszöri ötletelés után úgy döntöttünk, hogy „lebutítjuk” és létrehozunk egy családias, mindenki által kedvelhető éttermet, a belső teret és az étlapot is beleértve. Így jött szinte magától értetődően a Trattoria név is – egy családias hangulatú vendéglő, ahol egyszerűen minden generáció jól érzi magát, a fiataloktól a legidősebbekig, ahova és ahonnét jó szájízzel jönnek, és távoznak a vendégek.

Amikor megnyitottunk, azt mondták két-három hónap és bezár a hely. Ehhez képest a nyitás után három hónapra már annyi pozitív visszajelzést kaptunk, hogy elindítottuk a kiszállítást. Élénken cseng még a fülemben, amikor azt mondták, hogy mit akartok ti a kiszállítással, annyian csinálják ezt a városban. Ennek pont négy éve…

 

Milyen koncepciót találtatok ki a konyhára?

Akkor már működött a városban több pizzás és tésztás hely is, mi ezt továbbgondolva egy ezek köré épülő széles, olaszos repertoárt képzeltünk el, amiben tényleg minden betérő talál valami kedvére valót. Mára a város legszélesebb ételválasztékát kínáljuk, elég ha csak a 70 féle pizzát, 40 féle tésztát, 30 féle salátát említjük, de emellett hal-szárnyas-sertés ételeket is készítünk, és ugyanez a sztráda-széles választék igaz az italkínálatunkra is.  

 

 

Feltehetem azt a 20 forintos kérdést, hogy miért működik sikeresen az étterem?

Elvitathatatlan tény, hogy a város egyik legszebb, legfrekventáltabb helyén található az étterem, de úgy gondolom, hogy a sikerben a Jimmy vezetése alatt álló konyha is megüti a vendégeink által elvárt szintet, annak ellenére, hogy sokszor szakemberhiánnyal küzdünk.

Az a hitvallásunk, hogy minden nap meg kell újulnunk, mind a vezetőségnek, a konyhafőnöknek, a placcon dolgozóknak. A folyamatos megújulás része az új alapanyagok, konyhatechnikák, receptek keresése is.

Mi pontosan tudjuk hogy nem tudunk mindenkinek megfelelni sem az ízvilágot, sem az enteriőrt illetően, mivel nagyon változó igényekkel érkeznek a vendégek. Mindig voltak és lesznek negatív kritikák is, de ha ránéztek a Facebookra – ahol találtok negatív kommenteket is persze -, valamiért 5000 ember bejelölte hogy itt járt…

Amiben mi hiszünk, hogy nagy általánosságban ki lehet szolgálni úgy a vendégeket, hogy az az örömükre szolgáljon. És közhelynek hangzik, hogy folyamatosan figyeljük a vendégek felől jövő igényeket, észrevételeket, de ez valóban így van, elég rápillantani néha a Facebook oldalunkra. 

 

 

Minden vendéglátóhely felől hallani, hogy akadnak problémák az emberi erőforrással, nálatok hogy alakult ez a négy év alatt?

Az alapötlet az volt, hogy csak női pincérek szolgálnak fel, ennek megfelelően 16-18 női pincérrel indultunk, ehhez képest most van egy, ő viszont a kezdetek óta. Vannak persze akik az indulás óta velünk vannak, de természetesen folyamatos a fluktuáció, ez elkerülhetetlen ha 30-40 ember dolgozik egy helyen. A szóródás nemcsak a placcon dolgozókra igaz, a konyhán is sokan megfordultak, például a Cornerből jól ismert Magyar Botond is, és persze vannak kollégáink akik már régóta kitartanak mellettünk.

 

 

Mivel ünneplitek ezt a szép számot?

Megleptük magunkat – és persze a vendégeket – egy nagyon profi olasz tésztagéppel, ami lehetővé teszi, hogy ne csak a töltött tészták készüljenek teljesen frissen, házilag, hanem az összes többi is. Egy kedves kis akcióval is készültünk erre a napra, féláron kínáljuk mind a 70 féle pizzánkat.

 

Na, kinek jött meg a kedve egy szülinapi pizzához?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: