2018. 02. 20., kedd, 10:05

Hoppácska! Jobban teljesítenek a gyerekek, ha Batmannek öltöznek!

Nem telhetett el úgy a tegnapi nap, hogy ne találkoztunk volna valami új Batman sztorival, hiszen február 19-én ünnepelte a világ a sötét lovag, vagyis Bruce Wayne születésnapját.

Bár nem hinnénk, hogy ennek alkalmából, de a Minnesota Egyetem kutatói publikáltak egy tanulmányt, amelyben 180, négy és hat év közötti gyermeket vizsgáltak. A lurkók feladata az volt, hogy egy unalmas feladatot hajtsanak végre a számítógépen tíz percen keresztül, ám ha unják, át is mehetnek pihenni a szomszédos szobába, ahol egy rakás iPaddel tudtak szórakozni.

 

 

Én vagyok Batman!

A gyerekeket három csoportba osztották, az első csoport feladata az volt, hogy munka közben gondolkozzanak azon, hogy keményen dolgoznak-e. A második csoportnak, fel kellett tennie rendre magának ugyan azt a kérdést csak egyes szám harmadik személyben, például "Peter most keményen dolgozik?" És ott volt a harmadik csoport, akik beöltözhettek Batmannek, és így végezhették munkájukat, ráadásul a kérdést is úgy kellett feltenniük maguknak, hogy "Keményen dolgozik Batman?"

 

 

Minket nem lep meg a végkifejlet!

Az eredmény nem volt túl meglepő, hiszen a gyerekek a 10 perc 63%-át pihenéssel töltötték, és csupán 37%-ában dolgoztak. Viszont ami kiemelkedő, az a Batmannek öltözött gyerekek munkabírása, hiszen a sötét lovagok sokkal többet dolgoztak mint társaik! A tudósok szerint a gyerekek megpróbálták utánozni a szuperhős karakterisztikáját, tehát a fegyelmezettséget és kitartást, így sokkal jobban teljesítettek a feladatoknál.

 

Mostantól tehát ha nehezen megy a házi, tessék a kölyköt Batmannek öltöztetni!

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: