2017. 08. 19., szombat, 10:11

Mennyei színfoltja lesz a helyi gasztronómiának a Bárány Fogadó új étlapja! - Leteszteltük!

Ha jelen pillanatban megkérdeznétek tőlünk mit egyetek a városban, biztosan a Bárány Fogadóba küldenénk bennetek, egy Bélszínes erdei gombás taglitelle elfogyasztására. A Kaposfest kapcsán, de nem csak ennek okán álltak elő egy teljesen új, letisztult étlappal. Kaptunk is az alkalmon és leteszteltük több Á la carte fogásukat!

A Bárány Fogadó séfjéről, Pap Zoltánról egyébként jó ha tudjátok, hogy ifjúsági bajnok séf, olyan helyeken volt vendégszakács, mint a Chateau Visz, számos külföldi ország konyhájában megfordult és a Bocuse d’Or-on is versenyzett már. Ehhez mért elvárásokkal ültünk le az asztalhoz végigkóstolni az ételeket. 

 

 

Nem túlzás azt állítani, hogy az ételek elfogyasztása után is csöpögött még a nyálunk! Minden fogás kivételes ízrobbanást fejt ki a szádban, míg az egyik fűszeresebben és durvábban hat, a másik étel egy édes-sós kombinációval éri el azt. A fogastól, a bélszínen át, a kacsáig, amit körtével tálalnak, egy gasztronómiai utazáson mentünk keresztül a négy étel elfogyasztása során. 

 

 

Bőrén sült hazai fogas, mozzarellával  és paradicsommal töltött kagylótésztával

 


Egy könnyedebb fogással kezdve, a hazai vizekből származó fogast vettettük először a nagyítónk, illetve az ízlelőbimbóink alá. A halak kedvelőinek tökéletes választás lehet, hiszen textúrája omlós, ahogy a nagy könyvben meg van írva, ízre kellemes, nem túl fűszeres. A mellé felszolgált töltött kagylóval igazán egyedi hatást érnek el, a paradicsom - mozzarella párosítása a fogassal a halételek kedvelőiben biztos mély emléket hagy majd elfogyasztása után. 

 

Kacsamell zellerrel, vörösboros körtével

 

 

Sokatokban élhet, hogy egy jó kacsa mellé párolt káposzta dukál, de túlzás nélkül állítjuk, hogy a vörösboros körtével való kombinációja, valódi ízbombaként hat az ember szájában. A rosé kacsamell szaftos és puha volt, a bőre pedig olyan ropogós, hogy még az is imádta rajta, aki otthon a tányér szélére piszkálja. Az ételhez elkészített zellerpüré kellően lágy halmazállapotával emeli elsőrangúvá a fogást. A szárnyasok imádóinak kötelező megkóstolni!

 

Sertés file mignon, Libamájjal, petrezselymes nudlival koktél paradicsommal

 

 

A klasszikus sertésszűz egynapos pácolásával a különleges koktél paradicsomos "öntettel" és a libamáj együttes variációjával egy nagyon frappáns, egyben kifogástalan fogást sikerült a Bárány séfjének megálmodnia. A nudlik gyerekkorunk kedvenc pörköltjeit idézték vissza, a fűszeres összeaszalt, már-már öntetként az ételhez kreált paradicsom levett minket a lábunkról. Egy igazán tartalmas, nehéz ételnek is mondhatnánk a fogást, hiszen a húst és a libamájat biztosan nem bírjátok majd otthagyni a tányéron. 

 

Bélszínes Erdei gombás taglitelle

 

 

Az abszolút kedvencünket hagytuk a végére. A tészta állagát még az olasz nagymamák is megtapsolnák, a bélszínt pedig tökéletesen átsütve tálalták. A pláne, hogy egy gombát nem kedvelő társunknak is ízlett az étel, mivel az erdei gomba íze jelen van, de a sok helyen tapasztalható ruganyos 'gomba állag' -tól mentes a kivitelezés. A fűszerezése valami briliáns, csak egyet mondhatok, mindenkinek kötelező megkóstolnia. 

 

 

Az asztaltól tökéletes elégedettséggel, a pénztárcánkat, egy étterem mércéjéhez képest normálisan megkárosítva, teli hassal álltunk fel! Mi ugyan csak ezt a négy fogást kóstoltuk meg, de biztosan visszatérünk még az új étlap végiglakmározására, mert a Bárány Fogadó kivételes dolgot hozott ezzel létre a kaposvári felhozatalban.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: