2017. 07. 28., Péntek, 14:04

Feljelentést fontolgat a bezáratott kaposvári húsüzem vezetője - Lejárató kampány folyik a bolt ellen?

Mint írtuk, bezáratott Kaposváron egy húsüzemet a Nébih annak higiéniai állapota miatt. Felkereste szerkesztőségünket az üzem vezetője, aki azt mondja lejárató kampány folyik ellenük és fontolgatja a feljelentést a megjelent videó miatt.

Nem akarok és nem is fogok magyarázkodni, de pár dolgot szeretnék tisztázni. Az egyik ilyen a videó, amelyen a jelölten megsemmisítésre szánt termékek láthatóak, azt sugallva, hogy ezeket még kereskedelmi forgalomba kívántuk hozni.

- Ezek a termékek nem szerepelnek a felvett jegyzőkönyvben, így azt sem értjük miért kerültek bele a videóba. Tény, hogy voltak higiéniai hiányosságok, de nem akkorák és nem olyan mértékűek, ahogy azt az országos sajtót bejárt anyag sugallja.

Ez a kép ugyanitt készült, pár hónapja:

A másik problémánk, hogy az üzemet (Somogy Farm Húsfeldolgozó Kft.) összemossák a mellette lévő üzlettel (Repa Meat Kft.), melynek papíron semmi köze a bolthoz, mégis rengeteg vásárlót vesztünk emiatt, ráadásul két alkalmazott reggel fel is mondott a botrány miatt. Azt hiszem sokat elmond a boltról, hogy az évek alatt egyetlenegy panasz nem érkezett a forgalmazott füstölt árukkal kapcsolatban.

Azt kell mondjam hogy lejárató kampány folyik a bolt ellen, melyben a szervek is részt vesznek, akik jó kapcsolatot ápolnak a konkurenciánkkal. Ezt az is alátámasztja, hogy az elmúlt években több, nagyságrendekkel nagyobb ügy is volt Kaposváron, például két éve, amikor 24 tonna árut foglaltak le, mégsem írt róla a sajtó.

A Nébih videója, az üzemeltető kommentárjaival:

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: