2017. 07. 06., csütörtök, 11:03

Youth Football a kaposvári vendéglátósok szemével - Látnod kellett volna hogy ebédeltek a Hong Kong-iak...

Közel 3000 fiatal érkezett a több napos sporteseményre, mely idén is nagy feladat elé állítja a szervezőket, a szállásadókat és persze a vendéglátósokat is. Utóbbiaknál érdeklődtünk körbe, hogy élik meg ezt a pár pörgős napot.

A mustrát a MásTészta szakácsainál kezdjük, akiknél a külföldi látogatók fogyasztási szokásairól érdeklődünk.

- Készültünk rá, hogy a keletről érkező csapatoknak lesznek extra kívánságaik, vagy jobban fogynak majd a csípősebb szószok, de alig tapasztalni eltérést a különböző nációk között.

Vagy életkori sajátosság ez, vagy nem mernek kísérletezni, de a gyerekek 80%-a tejszínes-csirkés tésztát rendeli, akárcsak a kaposvári vendégeink jelentős része. 

 

Csak a tejszínes-csirkés!

A Kapos street food két fős személyzete hasonló tapasztalatokat szerzett:

- Kevés extra kívánsággal találkoztunk, sőt... volt olyan csapat, amelyikben minden srác kizárólag húspogácsát és kecsapot kért a buciba, a zöldséget és egyéb hozzávalókat gondosan elkerülve. Sorbanálláskor észrevehető, hogy az olasz, spanyol gyerekek például temperamentumosabbak, míg a Hong Kong-i srácok katonásan várják ki a sorukat, de senkivel nem volt probléma.

 

Legyen olasz vagy török gyerek, a hambi tuti befutó! (kecsappal, zöldség nélkül)

Azért akadnak negatív tapasztalatok is - az egyik vendéglátóegység pincérei azt mondják többször meggyűlt a bajuk az arab országokból érkezőkkel. 

Fogalmazzunk úgy, hogy a mellékhelyiség európai módra történő használatát nem mindenkinek sikerült még elsajátítania, és hát ne tudjátok meg mit hagynak néha maguk után az asztalokon.

 

A Bárány Fogadó szállásadóként és ebédeltető helyként is műkődik, ők nem számoltak be rossz tapasztalatokról.

- Tavaly indaiak voltak nálunk, akiknek kicsit macerásabb az ellátása, idén finn és osztrák gyerekeink vannak leginkább, akik közül tisztelettudóan viselkednek a legtöbben.

A csúcs a Hong-Kong-i csapat volt, látnod kellett volna milyen síri csendben ették végig az ebédet, szinte egy mukkot sem szóltak, nagyon jólneveltek.

 

A Trattoria teraszán délután 3-kor sem áll meg az élet

A Trattoria La Prima üzletvezetője azt mondja örülnek a fesztiválnak. 

- Nálunk szinte folyamatos teltház van a héten, 220 résztvevőt menüztetünk naponta. Tavaly indiai gyerekek voltak nálunk, akiknek külön főztünk, idén csak európai csapatokat látunk vendégül, akiknek tökéletesen megfelel a carbonara spagetti vagy a cordon bleu. Nem volt negatív tapasztalatunk egyik nemzettel sem, persze azt túlzás lenne állítani hogy nem érzékelhető a különbség az európai és a keletebbről jövők között... 

Alapvetően tehát pozitívan értékeljük a fesztivált, az már más kérdés hogy akkora emberállományt követel az ellátás lebonyolítása ebédidőben, hogy örülünk ha nullára kifut a történet. Persze a délutáni, esti órák kárpótolnak ezért, de ha a jövőre nézve elfogadnak tőlünk egy nagyon jó szándékú észrevételt a szervezők, az az, hogy 700 ft-ból nem lehet csodát tenni...

Mindenestre minden tiszteletünk az övüké, emberfeletti munka lehet ezt az egészet összehangolni. Úgy gondoljuk mindenki csak örülhet, hogy van egy ilyen eseménye a városnak.

 

Ha van tapasztalatotok vendéglátás szempontjából, ne tartsátok magatokban, osszátok meg velünk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: