2017. 06. 07., szerda, 10:10

FELHÍVÁS - Balesetet okozott, majd cserbenhagyta a másik autóst

Ismeretlen járművezető egy fehér Opel Astra-val közlekedett június 2-án 15 óra 46 perckor Várda külterületén, amikor balesetet okozott.

A 6701-es számú út 10+700. kilométerszelvényében Kaposvár irányából Várda irányába haladt, amikor egy szabálytalan előzés következtében nem adott elsőbbséget a szemből szabályosan közlekedő szintén Opel Astra részére, aki az ütközés elkerülése végett az árokba csapódott.

A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. Az okozó gépjármű sofőrje a helyszínt adatai hátrahagyása, illetve a rendőrség értesítése nélkül megállás nélkül elhagyta.

 

Itt jelentkezz ha tudsz valamit:

Személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 12.), vagy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjánál a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: