2017. 04. 27., csütörtök, 14:30

Májusban sem fogunk unatkozni a Szivárvány Kultúrpalotában!

​Májusra is szépen betáblázta magát programokkal a Szivárvány Kultúrpalota. Jobbnál jobb filmek, remek darabok és várós koncertek a repertoárban!

Filmek terén nem lehet panasz a Szivárvány mozi májusi ajánlatára. A nagy sikert arató Kincsem ismét a vászonra kerül a hónap elején több alkalommal is, de a közkedvelt magyar vígjáték, a Brazilok is szóhoz jut majd. Egy norvég kis kalandfilm az Üdvözlünk Norvégiában is jó szórakozásnak ígérkezik, míg a mexikói-francia alkotás a Desierto – Az ördög országútja is kecsegtető a filmrajongók számára. Május végén a mindenki által jól ismert Mc’Donalds-ról is megtudhatunk kicsivel többet, hiszen a cég alapítását és kivirágozását feldolgozó Az alapító című amerikai alkotás is vászonra kerül majd.

 

 

A koncertekre se lehet panasz, a Charlie Band május 12-én érkezik a Kultúrpalotába, néhány nappal ezt követően pedig, 17-én az ELLA 100, Náray Erika és a Budapest Jazz Orchestra előadása mozgatja majd meg a várost.

További információkat a Szivárvány Kultúrpalota programjairól ITT találtok!

 

Jó szórakozást kívánunk a választott programokhoz!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: