2017. 04. 14., Péntek, 12:00

Tudtad? Egyetlenegy eredeti, kincset érő Lada VFTS van az országban, méghozzá Kaposváron

Nemcsak utcai autóként kedvelt tuningalanyok a Ladák, de versenypályára is rengeteget átépítettek nálunk, csakhogy a kincset érő szovjet (pontosabban litván) gyártású eredetiből mindössze kb. 200 darabot gyártottak, és ebből összesen egy példány jutott Magyarországra. Ez a csoda szerencsére fennmaradt, sőt tavaly fel is újította kaposvári gazdája, Budai Béla.

A VFTS legenda

A VFTS a Vilnyusskaya Fabrika Transportnykh Sredstv, vagyis a Vilniusi Járműgyár rövidítése, ezt a korábban Moszkviccsal, majd Ladával ralis sikereket elért szovjet mérnök és pilótazseni, Stasys Brundza alapította 1978-ban. Persze a nálunk futó Ladák szinte kivétel nélkül itthon készültek, vagyis nem Brundza boszorkánykonyhájában.

Egy vagyonba került akkoriban

Mindössze egyetlen olyan példány akadt, ami a Szovjetunióból jött, ráadásul csodák csodájára ma is működik, és versenyzésre kész. Tulajdonosa a Kaposváron élő Budai Béla, aki az egykori Elastic SE színeiben ralizott. Nem most jutott hozzá a felbecsülhetetlen értékű autóhoz, ő maga volt az, aki 1987 őszén egy Vilniushoz közeli autópálya-parkolóban átvette a kifejezetten neki épített autót.

Egy 2105-ös Lada ára 1987-ben százezer forint körül járt, ami csak ma tűnik kis összegnek, akkor többévi átlagfizetés volt. A VFTS-ért viszont a húszszorosát, akkori kétmillió forintnak megfelelő konvertibilis devizát kellett előteremteni, beváltani és kijuttatni. 

Hogy miért volt ez hatalmas menőség?

Ez a gép nagyjából 150 kilóval könnyebb volt, ami hatalmas versenyelőnyt jelentett. Ezt úgy tudták elérni, hogy csak azokon a pontokon erősítették meg, ahol nagyon kellett(dupla első doblemezt kapott, valamint módosított nyúlványokat), és több karosszériaelemet alumíniumból formáltak, többek közt az ajtók burkolatát, a géptetőt és a csomagtérfedelet is.

Ritkaságok ritkasága

Nincsenek pontos adatok arról, hogy hány VFTS készült Vilniusban, de biztos, hogy kétszáznál valamivel több. Érdekes adalék, hogy a modell atyja, Stasys Brundza nemrég kénytelen volt egy újat - vagyis replikát - építeni saját magának, ugyanis mára az eredeti VFTS-ek elhasználódtak, eltűntek.

A Magyarországon levő autó talán az egyetlen fennmaradt, működőképes példány, amellyel gazdája az 50. Mecsek Rallye Classic kategóriájában elindult, hogy szórakoztassa a közönséget. A 18 évnyi garázspihenő után felújított, keveset futott gép értéke felbecsülhetetlen, Béla nem is szeretné eladni ezt az ereklyét, amivel korábban rengeteg győzelmet és még több élményt szerzett.

Az origo.hu teljes cikkét itt találjátok

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: