2017. 02. 10., péntek, 09:25

Zongora, V.I.P együttes, R-Port rajongók, figyelem! - Február 25-én Rakonczai-est a La Pergola-ban!

Február 25-én egy parádés menüsort kóstolhattok a La Pergolában, melyet Rakonczai Imre kellemes zongoraszólója tesz majd felejthetetlenné.

Rakonczai Imre neve biztos nem ismeretlen számotokra, hiszen hogy is feledhetnénk a Keresem a lányt vagy a Szükségem van rád című dalokat, melyeket a V.I.P együttessel követtek el anno.

 

 

 

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, hogy alakult ki zenei karrierje.

A sport már kiskorában meghatározó volt számára, a Fradiban rúgta a bőrt, míg egy szerencsétlen baleset után munkáját felváltotta hobbija, a zenélés és testvérével együtt csatlakoztak a V.I.P fiúegyütteshez. Emlékeztek még rájuk?

 

 

 

Mikor ez a formáció megszűnt, testvérével alapítottak egy újat, R-port néven, ami szintén nagy sikert aratott a lányok körében.

 

 

 

De ez a korszak is véget ért, miután egyéni zenei karrierbe kezdett - önálló esteket kezdett el adni, és az egyik legkeresettebb énekes-zongorista előadó vált belőle.

 

Hitvallása, hogy a műfajban érzelmileg és hangulatilag kell kiszolgálni a közönséget. Vannak alapdalok, amik kihagyhatatlanok, de egész este folyamán nagyon fontos figyelni a vendégeket, a hangulat alakulását és a reakciókat.

 

Több száz magyar és külföldi számból álló repertoárja folyamatosan bővül, figyelembe véve az aktuális igényeket.

Rakonczai Imre a fellépésein egy zongorán adja elő a dalokat. Egy idő után olyan szintre fokozódik a hangulat, hogy a lassú dalok is gyorsnak tűnnek – de azokat is mindenki teli torokból énekli. Volt olyan buli is, ahol egy kastélyban, egy nagyon visszafogott borvacsorához kellett zenélnie, és a vége az volt, hogy a fehér zongora tetején ugrált valaki – szerencsére nem az ő zongoráján.

Hogy február 25-én milyen lesz a hangulat a La Pergola Étteremben, az rajtatok is múlik...

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: