2016. 12. 29., csütörtök, 17:38

Kaposvár és a világ legkedveltebb könyvei 2016-ban

Az év vége a különböző toplisták ideje, és mivel olvasni az egyik legjobb dolog, a könyveket semmiképp nem hagyhatjuk ki a buliból. Körbenéztünk könyv fronton, hogy 2016-ban mely művekből vásároltatok/kölcsönöztetek a legtöbbet.

Mit fogyasztott Kaposvár?

Először is arra voltunk kíváncsiak, hogy Kaposváron miből fogyott a legtöbb, ezért a Fő utcai Alexandra könyvesbolt dolgozóit kérdeztük ki.

2016-os eladási listájukat magasan vezeti Bérczes László beszélgetőskönyve Törőcsik Marival, melyből a színésznő életét, pályáját, civil életét ismerhetitek meg.

 

A pécsi Zsolnay család történetét is sokan megvettétek, Tolvaly Ferenc könyve a lista második helyén végzett.

 

Az idei bronzérmes Kepes András Világkép című életrajzi könyve lett, melyből különböző országok kultúráit ismerhetjük meg a szerző szemszögéből.

 

Mi a helyzet a nagyvilágban?

Az Amazon.com sikerlistáján az első helyen mi más állhatna, mint egy Harry Potter vonatkozású történet, méghozzá színdarab formájában.

 

A második legkeresettebb írás Tom Rath személyiségfejlesztő könyve, harmadik pedig a 100 első szó című gyerekeknek szóló kötet.


 

Mit vittetek a könyvtárból?

Ugorjunk vissza Kaposvárra, és csekkoljuk le, hogy a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban idén mit kölcsönöztetek ki a legtöbbször.

A sláger Paula Hawkings Lány a vonaton című regénye volt idén, ami még mindig pörög az olvasóknál, jelen pillanatban is 11-en várnak rá. 

 

A második legtöbbet kölcsönzött könyv egy Grecsó Krisztián kötet, amit egyszer nem elég elolvasni, letehetetlen. Próbáljátok ki!

 

Harmadik helyen Bán Mór Isten katonái című történelmi regénye végzett. Hm.

 

Jön a punnyadt, hideg január, nincs is jobb dolog, mint bevackolni egy csésze teával és egy jó könyvvel kedvenc fotelunkba, és olvasni. Mi is ezt ajánljuk nektek!

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: