2016. 11. 21., hétfő, 10:44

Segíts, hogy segíthessünk! - A héten indul "A Nagy Kaposvári Összefogás 2016"

A tavalyi évben útjára indított "A Nagy Kaposvári Összefogás" sikerének hála, idén is szeretnénk a Ti támogatásotokkal működésbe hozni adománygyűjtő kampányunkat.

 

A Nagy Kaposvári Összefogás célja

 

Kitűzött célunk, hogy érdemben tudjunk segíteni rászoruló családok közvetlen segítésével. A befolyt összegből a számukra legfontosabb dolgokat vásároljuk majd meg, amiket a tavalyi év példájához híven karácsonykor adunk majd át nekik. 

 

Kiket támoghattok idén?

 

 

Míg 2015-ben 5 kiemelten rászoruló kaposvári családot támogattunk, 2016-ban 3 családon, a Fehér Liliom Hospice alapítványon, és a Borostyánvirág Anyaotthonon szeretnénk segíteni az adományokkal. 

 

Tavaly elsöprő sikert arattunk a segítségetekkel!

 

 

2015-ben kicsit több mint egy hónap leforgása alatt egy millió forintot meghaladó összeget sikerült összegyűjtenünk a segítségetekkel. Pénzbeli támogatásból 800.000 forintot kaptunk, a tárgybeli-élelmiszerbeli támogatások pedig meghaladták a 200 ezret, ami lehetővé tette, hogy a családok szinte minden általuk megnevezett dolgot megkapjanak karácsonyra!

 

 

@74nullanulla által közzétett fénykép,

 

A tavalyi évben a Szocionet segédkezésével találtunk rá a családokra, idén viszont a TI segítségeteket szeretnénk majd kérni!

 

Előjáróban most csak ennyit, de pár napon belül jövünk a pontos részletekkel. Számítunk rátok idén is, és ne feledjétek:

 

Segítsetek, hogy segíthessünk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: