2016. 07. 30., szombat, 11:18

Fesztivállapot – A mobilod megússza?

Az idei nyár felénél tartunk, fesztiválok sora van még előttünk, így bőven van még időnk kitombolni magunkat a kedvenc együtteseink fellépései közben. Ilyenkor a legnagyobb igénybevételnek a májunkon kívül a telefonunk van kitéve, amire azért jobb vigyázni, hiszen senki sem örül, ha a fesztiválélménye egy nagyobb telefonjavítási költséggel van megtoldva. Betértünk az egyik kaposvári Connecttel GSM boltba, hogy kikérjük a srácok tanácsait erre az időszakra.

 

Védekezz! (nem anyu mondta..)

Fesztiválokon lépten nyomon találkozunk hasonló felhívásokkal, azonban mi itt most nem erre gondolunk. A telefonunknak is elkél a védelem, hiszen egy ekkora buliban elég gyakran vesszük kézbe készülékünket, ami jócskán növeli a balesetek kockázatát, nem beszélve az elfogyasztott alkoholmennyiségről és a hatalmas tömegről. Az első, amit mindenképp a kezünkbe nyomtak a Connecttelben, egy üvegfólia, ami valamivel vastagabb mint egy sima fólia, de sokkal nagyobb védelmet is biztosít készülékünknek. Ez a fólia nagyobb ütéseket is kibír, és a becsapódást elnyelve nem a kijelzőnk törik rommá, hanem csak a néhány ezer forintos fólia. Kötelező darab!

 

 

Tokok tengerén átkelni nem egyszerű

Az üvegfólia mellé elkél még egy jól kiválasztott tok is, amelyek közül órákon keresztül lehet válogatni a Connecttel GSM-ben.  A srácok különböző anyagú, színű, mintázatú darabok tucatjait nyomták a kezembe, tényleg a végtelenségig lehet válogatni. Fontos tudni, hogy mire van szükségünk, ha védeni szeretnénk készülékünket, érdemes gumi vagy vastagabb szilikon, esetleg alumínium tokot , bumpert választatnunk, ha ki akarunk tűnni a tömegből, akkor a manapság trendi színek közül kell választanunk, vagy az igazán extra darabokból, mint amilyen például a Ferraris vagy BMW-s exculieve carbon minőség.

 

 

Aki a vízbe is be szeretné magával vinni telefonját, mert mondjuk annyira fél attól, hogy a parton benyúlják a készüléket, annak találtunk nyakba akasztható, vízálló tatyót is, amivel akár még néhány halat is agyon lehet vágni a Balaton vizében, ha épp nincs kéznél a halászhálónk. A csajok számára a fiúk ajánlottak egy pénztárca kinézetű tokot is, amely a fesztivál szettet kiegészítve minden leányzó álma lehetne.

 

 

Kellékek, mik elkélnek

A fesztiválélmény kimaxolásához van néhány egyszerű kütyü, amellyel megkönnyíthetjük mindennapjainkat. Ilyen kötelező eszköz például a Power Bank, amelyet néhány ezer forint ráfordítással már a zsebünkbe is csúsztathatunk. A power bankok azért kellenek, mert ha épp lemerülőben van telefonunk az utolsó koncert előtt, viszont inkább innánk még egy sört ahelyett, hogy egy konnektor mellett szobroznánk, akkor ezt az apró kütyüt csak előkapjuk, rádugjuk a telónkat, és már kúszik is felfelé az aksink töltöttsége. A Connecttelben kapható ilyenből univerzális is, amellyel a töltésen kívül akár világítani, vagy zenét bömböltetni is tudunk.

 

 

Ha már bömböltetés, ne feledkezzünk meg a mini bluetoothos hangszórókról sem, amelyek közül találni igen egyszerűt, de nagyon vagányat is a Connecttelben. Személyes kedvencünk ez a retro stílusú alumínium szépség volt, amelynek előbb a súlya, majd a hangzása lepett meg minket. Elképesztő darab, ezzel simán lesöpörhetjük a legnagyobb parti arcokat is!

 

 

Let me take a selfie!

Ahhoz, hogy a leghátsó sorból is vállalható képet készítsünk a színpadon tomboló kedvencünkről, elengedhetetlen kellék a teleszkópos szelfi bot. Több színben és méretben lehet válogatni belőlük, hogy a szelfizés közben is kellőképp menők lehessünk. A bot nem túl nehéz ugyan, viszont a hajnalban túlontúl részeg duhajkodókat még így is el tudjuk velük hajtani...

 

 

Ha megtörténik a baj…

Van amikor semmi nem segít, és úgy pofára ejtjük a telefonunkat, hogy a kijelző ripityára törik, akárcsak a szívünk. Ilyenkor nincs mit tenni, vagy reménykedünk, hogy befizettük az e havi biztosítást, vagy felkeressük a Connectteles srácok szervizét. Szinte minden esetben tudnak segíteni a bajbajutottakon, és mindössze néhány nap alatt orvosolják is a kis drágákat, hogy újra használatba állhassanak gazdájuk kezében.

 

Az üzembiztos megoldás: FESZTIVÁLTELEFON!

Azért a fiúk még ajánlottak egy lehetőséget biztos, ami biztos alapon, ez pedig a fesztiváltelefon. Elmondásuk szerint többen szoktak keresni egyszerű, de strapabíró, olcsó készülékeket, amelyeket néhány ezresért megvesznek tőlük, majd ezekkel veszik fel a harcot a fesztiválok kihívásaival.

 

 

Van még pár olyan telós kellék, ami nélkülözhetetlen nyárra, ezekről ITT írtunk nektek!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: