2016. 07. 11., Hétfő, 12:00

Eszméletlen lányokat találtak a Balaton Soundon fellépő DVBBS öltözőjében

A kanadai DVBBS páros a Balaton Sound nagyszínpadán lépett fel szombat délután. A testvérpár a koncert alatt az első sorból lányokat hívtak fel a színpadra majd a backstageben folytatták velük a bulizást, írja a Onemusic.

A lányokat a takarítószemélyzet találta ájultan a sztárfellépők öltözőjében miután ők távoztak, akik azonnal mentőt hívtak. Az egyik lány édesanyja szinte azonnal megtudta, hogy mi történt és feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség a reptéren csípte el a srácokat, akik épp a következő fellépésükre utaztak volna tovább.

A 444 hírportál megkeresésére a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság azt válaszolta:

a rendőrök 2016. július 10-én négy férfit állítottak elő a Siófoki Rendőrkapitányságra, akiknél előzőleg a ruházat átvizsgálása során kábítószergyanús anyag került elő. Négyük közül hármuk esetében a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt jelzett, így őket a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, egy személyt pedig tanúként hallgattak ki. A külföldi férfiak az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek.”

A DVBBS formáció idén a Sziget fesztiválon is fellépett volna, de a szervezők a történtek miatt a fellépésüket azonnal lemondta.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: