2016. 06. 07., kedd, 10:45

"Túl jól" sikerült a Texas Burger nyitónapja

Hatalmas hype előzte meg a Vaszary kávéház helyén nyílt Texas Burger amerikai étterem keddi nyitónapját, ami a hozzánk is befutó vélemények szerint nem sikerült a legfényesebben.

Nagyon hatásos volt a nyitást megelőző reklámkampány, már az első nyereményjáték poszt több mint 3000 megosztásig jutott, ami kaposvári szinten nem piskóta. 

 

Az sem elhanyagolható tény, hogy cirka két hét alatt sikerült összeszedniük közel 3000 lájkot, ami egyértelművé tette, hogy elég masszív érdeklődés mutatkozik irántuk. Ennek megfelelően meg is rohamozták őket a nyitónapon, de úgy tűnik, hogy a vendéglátásért felelős részleg már kevésbé volt profi, mint a marketing. 

 

Ilyen rohamra nem kaptak kiképzést a lányok...

Szinte minden általunk megkérdezett arc ugyanazzal kezdte a mondókáját: a kaja és a hely nagyon szuper, de... irreálisan sokat kellett várni, esetenként pedig nem azt kapták amit rendeltek, etc, etc.

 

A kaja viszont patent volt...

A vendégek nem is hagyták szó nélkül a dolgot, a Texas facebook oldalán is visszaköszönnek ezek a vélemények:

 

Megkerestük az étterem üzemeltetőjét is, és szembesítettük a negatív velémények áradatával, aki a következőket nyilatkozta:
 

" Sajnos el kell ismernünk, hogy a legtöbb esetben igaza volt a vendégeknek, nem készültünk fel ekkora rohamra, hatalmas úszás volt szinte egész nap. A helyzet az, hogy körülbelül ötször akkora mennyiséget kellett kiadnia a lányoknak, mint amivel számoltunk. Ezért elnézést kérünk mindenkitől, aki nem azt kapta amire számított. Itt azért fontosnak tartjuk elmondani, hogy nem gyorsétterem vagyunk, minden hozzávaló a rendeléskor, frissen készül, így a normális kiszolgálási idő továbbra is 20-25 perc lesz. 

Természetesen figyelembe veszünk minden építő jellegű kritikát, és gőzerővel dolgozunk rajta, hogy többet ne távozzon senki csalódottan. "

A 74nullanulla gasztrokommandója nagy erőkkel készül a Texas Burger tesztjére, hamarosan saját kézből számolunk be nektek az ott tapasztaltakról!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: