TEKERDFEL: Így Telnek Napjaink

2016. 05. 19., csütörtök, 10:36

TEKERDFEL: Így Telnek Napjaink

Újra beszélőre kértem az ÍTN-es srácokat, hiszen rengeteg dolog történt az az interjúnk óta a zenekar háza táján. Elkészült az új lemezük, eszközöltek egy tagcserét - Novák Kornél személyével bővült a zenekar, na meg nagy erőkkel készülnek az első akusztikus kaposvári koncertjükre.

 

 

Hallom, a régi basszusgitárosotok más vizekre evezett. Hogy kerültél a képbe?

Kornél: Valamikor nyár végén írtak rám a srácok, hogy basszerost keresnek a zenekarba, de világéletemben gitároztam, így nem szerettem volna más vizekre evezni. Rá pár hónapra újra asztalra került a téma, de akkor már célirányosan gitározásra szerettek volna felkérni, erre azonnal bólintottam.

 

Hogy megy a közös munka?

Kornél: Hamar kiderült, hogy könnyen együtt tudunk dolgozni és egy baromi jó dolog született belőle. Én nagyon élvezem a velük való "munkát".

 

Vasárnap volt az első koncert, amin ebben a felállásban léptetek színpadra. Nem paráztatok?

Krisztián: Az A38 hajón játszottunk, a Kozmosz egyik elő zenekaraként, 200 ember előtt.

Ákos: Pest ugye nagyobb város, ami több embert is jelent. Nagyon élvezetes tud lenni egy ilyen buli ennyi ember előtt, és a visszajelzések is pozitívak voltak rólunk. Egy kis izgalom volt bennünk, valakin előbb, valakin később jött ki, de a pultnál vodkáért kiáltottam a koncert előtt és rendeződtek a dolgok.

 

Február környékén jött ki az új lemezetek, mit kell erről tudni?

Ákos: Miután rátaláltunk Kornélra és flottul működtek a dolgok, nem is volt kérdéses, hogy összedobunk vele egy kislemezt.

Kornél: Rá másfél hónapra, hogy csatlakoztam, már meg is voltak a dalok, amiket gyorsan fel is vettünk. Ezeket Youtube-on, illetve Deezeren már meg is tudjátok hallgatni. Mind a négy szám zenei alapját én hoztam, ebből háromra Ákos írt szöveget, egyre pedig én.

 

 

Krisz, te mennyivel járulsz hozzá a dalokhoz?

Krisz: A saját részemet a dobokra én teszem hozzá. Általában a srácok behozzák a szarságaikat és én azokat rendbe rakom. Én vagyok az igazgató. :D

Ákos: Baromi nagy segítség, mert baromi sok ötletet dob fel. Mostanra már szinte teljesen sikerült levetkőzni a punk-rock stílust magunkról és a poposabb vonalon haladni.

 

Mik a tervek a nyárra? Azt szokták mondani, a zenekaroknál ilyenkor indul be az élet, mert jön a fesztiválszezon.

Ákos: Mi drukkolunk a többi zenekarnak, remélem, jól fogják érezni magukat.

Krisz: Ezt a nyarat mi kihagyjuk fesztiválok tekintetében. Ezeket az akusztikus, szabadtéri koncerteket szeretnénk majd erőltetni idén, ahol vegyesen játszunk majd új és régebbi dalokat. Olyanokat is, amik még nincsenek felvéve.

Kornél: Nekünk a fesztiválszezon a próbahelyen lesz, felfesztiválozzuk az új számokat. Ez a terv.

 

Mire számíthatunk majd a pénteki Fröccskertes koncerten?

Ákos: Egy kis electros, funkys, rave bulira. Persze ez csak vicc.

Kornél: A BeatfolkZ nevű akusztikus duó lesz az előzenekarunk , akik Beatles, Neil Young, Johhny Cash és hasonló régi klasszikusokat játszanak majd, érdemes őket meghallgatni.

Krisz: Ez most kivételesen nem egy üvöltözős-táncikálós buli lesz, ami számunkra még egy kicsit fura. Akusztikus koncertre számíthattok, valami csendes, ülős beszélgetős dologra, ami a Fröccskertbe dukál. 

 

 

 

Ákos: Több szempontból is nagy dolog lesz ez a péntek, mivel Kornéllal először játszunk hazai színpadon, ráadásul akusztikusan, új számokkal a repertoárban.

 

A srácok egy kis hangulatfokozót is összedobtak a pénteki koncertre, pár perccel az interjú előtt. Ezt csekkoljátok le, Május 20-án 20.30-kor pedig a Fröccskertben Induljon a Tánc!

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: