2016. 02. 24., szerda, 10:25

2,4 millió jött össze pár óra alatt a magyar srác bringa lámpájára

Bicikli alkatrészekből készült asztali lámpát fejlesztett egy magyar srác.

Néhány óra leforgása alatt több mint 8,5 ezer dollárt  (kb. 2,4 millió forintot) gyűjtött össze internetes közösségi kampánnyal az Industrial Kid nevű magyar startup. A cég biciklialkatrészekből készít dizájnos, egyedi asztali lámpákat, a mostani pénzgyűjtő akcióval pedig a sorozatgyártás beindítása, illetve a nemzetközi piacok meghódítása a cél. A „bringalámpát” egy hónapon keresztül bárki megvásárolhatja az Indiegogo nevű internetes oldalon.

 

 

Mint sok más startup, az Industrial Kid is hobbiként indult 2013-ban, amikor Belső Péter dizájner iskolakezdő kislányának megtervezte az első asztali lámpát biciklialkatrészekből. A kedvtelés azóta vállalkozássá fejlődött, aminek most a sorozatgyártás beindítása és a nemzetközi piacok meghódítása a célja.

 

A startup ezért az Indiegogo oldalon indított közösségi finanszírozási kampányt, melynek célja, hogy az internet népe egy hónap alatt 20 ezer dollárért vásároljon elő a vidám, színes, teljesen egyedi kialakítású asztali lámpákból.

Na, melyik szín áll a legjobban?

A kampány kiválóan startolt, hiszen néhány óra leforgása alatt, már közel a kitűzött cél felét, több mint 8 ezer dollárt sikerült összegyűjteni.

A bringalámpa különlegessége nemcsak a teljesen egyedi ötletben és kialakításban rejlik, hanem abban is, hogy a vásárló saját maga határozhatja meg az alkatrészek színét, így a lakásához, vagy a saját egyéniségéhez teljesen passzoló bútort kaphat.

Rengeteg színvariáció

„Rövidtávú célunk, hogy létrehozzuk a különböző stílusú (országúti, vintage stb.) bringalámpák nagy választékát. A tervezőoldal fejlesztésével mindenki megtervezheti online a saját stílusához illő lámpát a kedvenc színösszeállításában.

Egyedi alkatrészek

A hosszú távú célunk pedig a termékskála bővítése, fali és mennyezeti világítást is tervezünk. Ha a design-koncepciónk találkozik megrendelőink alkotás iránti vágyával, sikerül valami egészen újat létrehozni, és közben mindannyian jól szórakozunk. Ez a mi termékfejlesztési stratégiánk” – fogalmazott Belső Péter, az Industrial Kid vezetője.

Belső Péter, a fejlesztő

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: