2016. 02. 22., Hétfő, 18:33

Mindenki nyugodjon le, még nem büntetnek a kaposvári szupertraffik

Többen kérdeztétek tőlünk, nem-e tudjuk mi a helyzet a szupertraffikkal, eltérő információkat hallottatok róla, ezért utánajártunk a dolognak.

City Taxis barátaink annyit tudtak megerősíteni, ami már szemmel is látható pár hete, hogy beszerelték az infrákat, de nem tudnak róla, hogy bárki is kapott volna büntetést.

Hivatalos információért a Somogy Megyei Rendőr-főkapitánysághoz fordultunk, akik a következő, már decemberben kiadott közleménnyel válaszoltak, aminek a büntetések kiszabásával kapcsolatban ez a lényeges része:

2016 év elejétől alapos infokommunikációs vizsgálatnak vetik alá az eszközöket, ez várhatóan több hónapot is igénybe vesz. 

MAGYARUL JELENLEG TESZTELIK AZ ESZKÖZÖKET

„A rendőrség hangsúlyozza, hogy ezen időpontokról még a joghatással járó dokumentálások indulását két héttel megelőzően tájékoztatni fogja a közvéleményt. Arra kéri az közlekedőket, hogy – függetlenül a jogsértésektől visszatartó közlekedésrendészeti ellenőrzésektől – mindig a KRESZ szabályainak megtartásával vezessenek. A szabálykövető közlekedők és a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy nagyobb biztonságban tudhassák magukat az úton lévők.”

MAGYARUL "SZÓLNAK" MIELŐTT BEÉLESÍTIK A RENDSZERT

Somogyban ezeken a helyeken találkozhattok a traffikkal.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: