2016. 02. 18., csütörtök, 16:08

Újra kinyitott a kaposvári Deichmann

Emlékeztek a mesére amiben kenyér darabkák voltak a földre eldobálva? Mi valami ilyen fura kölcsönhatásban lehetünk a Kaposvár utcáin megjelenő lufikkal, hiszen a Pepcos eset után ez már a második alkalom, hogy követve őket egy üzlet nyitására vezettek el minket. A Deichmann újult erővel és persze új berendezéssel nyitott ki újra a vásárlók előtt. 

A kaposváriak nem is voltak restek, egyből letámadták az üzletet. Bár a kirakat előttről még normálisnak tűnt a helyzet, belépve megrökönyödtem, hiszen rengeteg ember korzózott a sorok között, kaptam is egy-két támogató jellegű vállba veregetést és nagy örömömre a kedves lányok a kezembe nyomtak egy lufit is, hogy ezek után az utcán mindenki tudja, hogy én is tiszteletemet tettem a boltban.

Az üzlet teljes átalakításon ugyan nem ment keresztül, de tény, hogy az új bútorokkal kellemesebb vásárlói környezetet alakítottak ki az üzletben. Míg a régi boltban úgy fértek el az emberek a kasszánál, mint a hangyák a bolyban, most már szellősebb helyen állhatunk sorba a lábbetétekért. 

 

 

A plafon kapott még plusz 10 spot lámpát legalább, hogy ne csak a 20 dioptriás szemüveggel tudjuk kiszúrni a lábbelikből szükséges méretet, és a mirror szelfizők nagy örömére minden sor egy egész alakos, most még igazán tiszta tükörrel is gazdagodott.

 

 

Az üzlet szép és letisztult lett. Megszűnt végre a labirintus rendszer, amiben a kicsi polcok között akár bújócskázhattunk is, így most kevesebb sorral, de lényegesebben kényelmesebben próbálhatunk és válogathatunk.

 

 

A régi és magas polcszerkezetek helyett most alacsonyabb bútorokat kapott az üzlet, ezzel elősegítve, hogy ne kelljen egyik sorból a másikba óbégatnod a cipőfal mögül, hogy megtaláld a sorok között elveszett nagymamádat. A női uralmat kicsit visszavéve, több helyet kaptak a férfi és a gyermek lábbelis polcok is, de mindenkit megnyugtatok - a jól megszokott TV-re néző elefántszékek nem mentek sehova és még mindig lényeges részét képezik a boltnak.

 

 

A készletben sok változást nem fedeztem fel, február lévén megjöttek a tavaszi Nike replikák Fila emblémával, de ne szomorkodjatok, hiszen a téli kisöprésből is találhattok leárazott darabokat a sarokban. Ha másért nem is, de az ingyen lufiért mindenképp ugorjatok be ma a boltba!

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: