A belvárosi kajáldákat lassan kipipáljuk, így egyre messzebb kell merészkednünk, ha új helyet akarunk tesztelni. Eheti célpontunk régóta a listán volt, hisz alkalomadtán ha erre jártam, tévedtem már be ide egy jó sörre, így tudtam, hogy csumi is van a víztorony tövében megbúvó donneri egységben.
A Tipp Presszó az a tipikus családi hangulatú, kockás abroszos kedves kis hely, ahol minden tülekedés nélkül bármikor nyugodtan el lehet fogyasztani egy sört, vagy egy egyszerűbb Á’la carte ételt.
Merthogy Á'la carte is van kérem szépen, ne tévesszen meg senkit a Presszó név! Egy ismerős kifejezetten dícsérte a kosztot, állítása szerint szinte minden vasárnap felugrik ide egy másnaposság űző rántott szeletre, mivel hatalmas az adag és korrekt az ár is.
Mi viszont a menü miatt jöttünk, így arra koncentráltunk volna, ha nem csak egy jövő heti ajánlat lett volna az asztalon. A kiszolgáló néni szerencsére gyorsan felvilágosított minket, hogy két fajta főételből választhatunk a fix kelkáposztaleves után. A menü tehát patikus szelet volt hasábbal és savanyúsággal valamint bolognai spagetti. A harmadik lett volna a pirított csirkemáj sós burgonyával, de az sajnos már elfogyott.
Ebből a három ételből gondolom ti is kitaláltátok, hogy nem a pompa és a reformkonyha jellemzik a presszót, ők a jól bevált, egyszerű, magyaros fogásokat készítik, amelyekből egy menü - az előfizetéssel nem rendelkező vendégek számára - 690 ft-ba kerül.
Én Bével egyetemben a patikus szelet mellett tettem le a voksot, Szandi pedig a bolognaira ment rá. A kelkáposzta levessel kapcsolatban nem voltak túl nagy elvárásaink, nagyjából olyan is volt, mint a legtöbb hasonló helyen. Mindhárman elfogyasztottuk belőle a kötelező fél tányérnyit, de semmi extrát nem tudok róla nyilatkozni, ha csak azt nem, hogy kicsit híg volt, sok köménnyel.
Tíz perc várakozás után megérkezett a másodikunk is, két közepes méretű hús, mirelit krumplival. A mirelit krumplit nem negatívumként írom, Kaposváron ritkaság, ha házi krumpliba trafálunk bele, ez a nap nem ilyen volt, de én a mirelitet is jóízűen eszem, ha nincs túlsütve. A hús szerintem iszonyat fokhagymás volt, pedig szeretem a fűszeres ételeket, de azért elfogyott, és pont jól laktam mire a végére értem.
Bének kifejezetten bejött ez a gazdag fokhagymázás, viszont sok egyebet ő sem tudott hozzászólni az ízélményhez. Szandinkat kissé lelombozta a bolognai spagetti, részben mert nem szereti a gombát (ez nem is hozzávalója eredetileg egy bolognai spagettinek), részben pedig mert kevesellte a szószt, így neki sem maradt maradandó élmény a főétel.
Lassan mondhatjuk, hogy jó szokásunkhoz híven palacsintát is rendeltünk zárásként, egy-egy adag túrósat, kakaósat és almás fahéjasat. Ha másban nem is, a kiszállítási időben rekordot állított fel ez a desszert, közel 20 percet vártunk rá.
Negyed óra után már kezdtünk viccelődni, hogy ez viszont biztos megafinom pala lesz, ha ennyit kell várni rá, talán most hozzák fel a pincéből a nyáron eltett almákat, vagy épp a legkomolyabb ghánai kakaódílerre várnak még, hogy tökéletes legyen a mű.
Hát sajnos nem így lett, Körbeesszük pályafutásunk során az eddigi leggyengébb palacsinta élményben volt részünk. Kinézetre ugyan nem volt velük semmi probléma, gusztán volt tálalva, de az ízélmény teljesen hiányzott az almás fahéjasból és a kakaósból is. Én konkrétan alig éreztem valamit a csokiönteten kívül, az alma és a fahéj körülbelül olyan volt, mint Columbo felesége - mondták hogy van, csak senki se látta. Szandi ugyancsak alig talált kakaót, egyedül a túrós szépített egy kicsit a végeredményen.
Összesen egy órát töltöttünk el itt, ami szintén negatív rekord a maga nemében, szóval csak arra az esetre ajánljuk őket, ha tényleg ráérős napotok van. A 690-es menük sorából nem emelkedett ki a Tipp, sőt ha a legutóbbi HEK-es vizitünkkel hasonlítjuk össze, hatalmas a különbség minden szempontból. Ettől függetlenül továbbra is szívesen térünk be ide bármikor egy italra, na meg visszatérünk még egy híres Á’la carte bundás húsra is…
Eddigi tesztjeinket ITT találjátok!
