2016. 01. 22., péntek, 12:55

Két jó munkásember úgy döntött megfelelőbb helyet keres ezeknek a közlekedési tábláknak!

Olvasónk a Hársfa utcánál lőtte ezeket a képeket, melyeken két finom úriember épp megfelelőbb helyet keresnek ezeknek a tábláknak.

Az urakat számos autó, busz és járókelő vette körül, nehezítve feladatukat, hiszen ha felgyülemlett a tömeg körülöttük, arra az időre beszüntették a munkát és mint a jó gyerekek, forgolódtak és fütyörésztek, mintha nem tennének semmi szokatlant. Olvasónk annyit tett hozzá, hogy mindenkinek egyértelmű volt a férfiak küldetése, de az elhaladó tömeg fütyült rá, hogy éppen mit csinálnak az illetők.

Jól végzett munka után édes a pihenés

Jól látszik, hogy a tervezési folyamatnak is meghagyták a maga idejét: meg-meg álltak elgondolkodva, mi is legyen a következő lépésük, vagy hogyan szállítsák el a kempingre már fel nem férő második táblát.

Senki sem mondta, hogy nem lesznek kihívásaink, akadályaink, problémáink. A trükk a "hogyan"-ban van, hogy te ezeket hogyan kezeled: akadálynak, problémának vagy megoldandó feladatnak.

Feladatukat elvégezve és a táblákat már beszerezve, igazán ötletes "szökési" tervvel álltak elő az urak, hiszen ketten két külön irányban hagyták el a helyszínt. Az egyik férfi felfelé kezdett el haladni a maga kis táblájával, amit egy gumibelsővel kötözött a képen látható kempóra. Ezalatt a másik versenyző a Stop táblával a vállán, mit sem foglalkozva a pirosan világító vasúti lámpával, áthaladt a sínen.

A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket

Utoljára az uszoda felé vezető földes úton látták az arra járók, arról nincs információnk, hogy benézett-e egy kellemes bugyogásra a jól végzett munka után.

A csúcsra érés feleannyira sem boldogítana, ha nem kellene sötét völgyeken is áthaladnunk.

 

FRISSÍTVE:

Felmerült, hogy a két személy a városgondnokságnál dolgozik, az ő megbízásukból szállították a táblákat. Megkerestük a gondnokságot, akik elmondták, hogy az urak valóban náluk dolgoznak, a félreértés abból adódhatott, hogy nem a számukra kijelölt eszközökkel és formában végezték a munkájukat, mivel teherautóval és megkülönböztető mellényben kellett volna dolgozniuk.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: